Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Kategóriák

Weblapok

Bán Mór : Hunyadi 1. köt. A Hajnalcsillag fénye - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b238189
Bán Mór nem kisebb célt tűzött ki maga elé nagyszabású történelmi regénysorozatával, mint hogy színes, mozgalmas tablóba foglalja a Hunyadiak dicsőségben és tragédiákban egyaránt bővelkedő korszakát. Az utolsó keresztes hadjárat véres bukásának idején került a világtörténelem színpadára a Hunyadi család. A havasalföldi kun kenézek leszármazottai vérrokonuk, Vlad fejedelem rettenetes bosszúja elől menekülnek Erdélybe, ahol Zsigmond magyar király szolgálatába álltak. A valós történelmi tényeken alapuló, kalandos sorozat első kötete hamisítatlan történelmi olvasmány: romantikus, végig feszültséggel teli. Igazi nagyregény, amilyet a magyar történelem ezen alig ismert korszakáról talán még soha nem olvashattunk.
Bán Mór : Hunyadi 2. köt. Az üstökös lángja - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b240170
Ezernégyszázharmincegy. Miközben a Magyar Királyságot északon a huszita seregek dúlják, sorra megfutamítva Zsigmond király hadait, délen pedig a török terjeszkedése a Bizánci Császárság végóráit vetíti előre, Hunyadi János uralkodója kíséretében előbb Nürnbergbe, majd Milánóba kénytelen utazni. Zsigmond karnyújtásnyira került áhított céljától, a Német-római Birodalom császári koronájának megszerzésétől, és a birodalmi politikai játszmák részeként a milánói Visconti herceg rendelkezésére bocsátja Hunyadit és csapatát a Velence ellen folytatott háborúban. Az ifjú hadvezér Lombardiában is dicsőséget szerez királyának, hamarosan csak Il Cavaliere Nero – a Fekete Lovag – néven emlegetik Itália-szerte. Hunyadi mégsem nyugodt: imádott felesége, Szilágyi Erzsébet a távollétében szüli meg fiukat, Lászlót, és miután Zsigmond Havaselve fejedelmévé teszi a Sárkányos Lovag-rend egyik új tagját, Vlad Tepest, egyre nyugtalanítóbb hírek érkeznek Hunyadvárról…
Bán Mór : Hunyadi 3. köt. A Csillagösvény hídja - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b243395
Hunyadi János Itáliából hazatérve sem tölthet békés esztendőket birtokán, családja körében. Csehországban van szükség kardjára, a huszita felkelők ellen. A megromlott egészségű, idős Zsigmond király környezetében cseh és magyar pártütők szövik terveiket, akár saját rokonaikat is feláldozva nagyra törő céljaik elérése érdekében. Mindeközben Erdély lángba borul: a Lépes György püspök elviselhetetlen adóterheit nyögő jobbágyok, köznemesek és céhlegények fegyvert ragadnak és igazságot követelnek. A paraszthad véres pusztításba kezd, és félő, hogy a Hunyadi-birtokokat is csak ideig-óráig kíméli. A közelgő uralkodóváltással és a lázadás leverésével elfoglalt főurak között csak néhányan látják, hogy a magyar nemzetnek sürgősen helyre kellene állítania egységét, mert a déli határokon túl a huszitáknál és a jobbágyoknál sokszorta nagyobb veszély ébredezik. A hazáért aggódó kevesek számára egyre nyilvánvalóbb, hogy már csak egyetlen emberbe vethetik reményüket: Hunyadi Jánosba.
Bán Mór : Hunyadi 4. köt. A hadak villáma - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b248075
Bán Mór nagyívű történelmi regényciklusának negyedik kötete a magyar történelem talán legdicsőbb, s mégis legellentmondásosabb korszakának egyik kulcsfigurája, Hunyadi János szerepét mutatja be a Zsigmond király halálát közvetlenül követő zűrzavaros években. A kiterjedt történelmi kutatómunkán alapuló sorozat feleleveníti Hunyadi János életének és a Magyar Királyság XV. századi történelmének sorsfordító pillanatait, egybeszőve az ismert tényeket a néphagyomány elemeivel és az írói képzelettel. Bán Mór eleven és hiteles képet fest a korabeli Magyarországról és Közép-Európáról. Alakjai nem a történelemkönyvekből előhúzott, idealizált hősök, hanem hús-vér emberek, akik elvitathatatlan erényeik mellett néha a legszörnyűbb bűnök elkövetésétől sem riadtak vissza. A szerző egyedi hangvételű ciklusa egyszerre kíván tisztelegni a magyar történelmiregény-írás múltja előtt, és megőrizve megújítani annak hagyományát. Zsigmond király halála után a gyengekezű Habsburg Albertre száll a Szent Korona. Személye megosztja a magyar nemességet, és a cseh trónért is hadba kell vonulnia a lengyel uralkodó ellen. A csehországi hadjáratra ígéretéhez híven elkíséri Albert királyt Hunyadi János is, pedig nagyon nagy szükség lenne rá birtokain és Erdélyben: jobbágyai elégedetlenkednek, a városokat és a falvakat török portyázó seregek dúlják, és Hunyadvár is közvetlen veszélybe kerül – benne Szilágyi Erzsébettel és a hétéves Hunyadi Lászlóval. Noha az adott szó megtartásának és riválisai vonakodásának köszönhetően Hunyadi János és öccse, Iván megkapja a szörényi bánságot, és így a lehetőséget az al-dunai határvidék, a török legfőbb felvonulási területe megvédésére, Hunyadinak választania kell: a családja és saját birtokai, vagy az ország biztonsága, a török megállítása a fontosabb. És ez a választás nagyon nehéz…
Bán Mór : Hunyadi 5. köt. A mennydörgés kapuja - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b252289
Ezernégyszáznegyven. A Szent Korona elrablását követően vészterhes idők köszöntenek a Magyar Királyságra. Rövid időn belül két új királyt is megkoronáznak Székesfehérvárott: egy néhány hetes csecsemőt, és a tizenhat esztendős lengyel Ulászlót. Az ország kettészakad, s a pártok között véres polgárháború robban ki. Hunyadi Jánosnak is el kell döntenie, melyik oldalra áll. Ám miközben a magyar főurak egymás ellen kelnek hadra, egymás birtokait prédálják, Murád szultán kihasználva a zűrzavart, hatalmas sereggel indul meg, hogy elfoglalja a Magyarország kapujának tartott Nándorfehérvárt. A bárók nem küldenek felmentő sereget, egyedül Hunyadi siet a szorongatott erőd megsegítésére…
Bán Mór : Hunyadi 6. köt. A Holló háborúja - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258378.2
1442. A Vaskapunál vívott ütközet, és a váratlan magyar diadal híre bejárja egész Európát. Hunyadiban egyre többen látják a jövő reménységét, aki immár több csatában képes volt megálljt parancsolni az ottomán hódítóknak. Az ifjú magyar király, Ulászló is úgy véli, a török fenyegetéstől egy ideig nem kell tartaniuk, és arra próbálja rávenni Hunyadit, hogy csoportosítsa át erőit a nyugati és északi országrészekbe, a trónkövetelő Erzsébet királyné, Cillei, és Giskra zsoldos hadai ellen. A vajda azonban jól tudja, hogy a török ellencsapás csupán idő kérdése, és minden katonájára a keleti határnál lesz szüksége. Az események ezúttal is őt igazolják: Murád szultán bosszúból elrendeli Havasalföld és Erdély felprédálását. Hunyadi nem várja be, hogy a hódítók átlépjék határt a Kárpátok hágóinál, inkább meglepetésszerűen betör Havasalföldre, hogy Vlad Dracul országában mérjen megsemmisítő csapást az elbizakodottan előretörő oszmán seregre. A nagy sikerű történelmi regénysorozat hatodik kötetében Bán Mór eleven eszközökkel kelti életre Hunyadi János legnevezetesebb csatáit, hadjáratait. Az olvasót szinte ott érezheti magát a legendás vezér közvetlen közelében, a harci szekereken, az ellenséges ágyútűzben, a vakmerő lovasrohamokban éppúgy, a királyi udvar intrikákkal teli termeiben, hálószobáiban, Buda, Pozsony, Hunyad és Konstantinápoly utcáin, terein.
Bán Mór : Hunyadi 7. köt. A félhold tündöklése - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b252290
1444 tavasza Néhány hét telt csupán el, mióta a Hunyadi János vezette sereg hazatért a Balkán veszedelmes hágóitól. Noha nem sikerült végső győzelmet aratniuk a török felett, Murád birodalma alapjaiban rendült meg a keresztes hadak csapásaitól. A szultán bizonyos benne, hogy országa nem élne túl egy újabb frontális támadást Magyarország felől, kénytelen tehát cselszövéshez folyamodni. Tervei szerint Cillei Ulrik grófnak és Brankovics szerb despotának lesz a feladata, hogy megakadályozzák Hunyadit az újabb hadjárat megindításában. A hollós vezér hamarosan súlyos áldozatokkal járó politikai játszma kellős közepében találja magát, mely játszmában sem az ő, sem Ulászló király élete nincs biztonságban. Bán Mór történelmi regénysorozatának hetedik kötete Hunyadi János sorsszerű várnai hadjáratát állítja középpontba. A tét óriási: sikerül-e egyszer s mindenkorra szétzúzni a Nyugat felé terjeszkedő Török Birodalom erőit, vagy végképp szertefoszlanak a Balkán feletti magyar hegemónia álmai? A sorozat talán minden eddiginél sodróbb lendületű kötete egy krimi izgalmával eleveníti fel az 1444-es esztendő történéseit, s egészen Hunyadi János kormányzóvá választásáig követi nyomon az eseményeket.
Baráth Katalin: A borostyán hárfa (Dávid Veron 3.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b255848
1912 karácsonya, Bácska: lakodalom készül Ókanizsa egyik köztiszteletben álló polgárának a házában. A nevezetes esemény alkalmából rejtélyes idegenek lepik el a Monarchia talán legálmosabb, legporosabb városkáját. Idegenek, akikről inkább csak sejteni lehet, igazából milyen szándékkal érkeztek, és hogy valóban idegenek-e. Csakhamar bekövetkezik az első titokzatos haláleset. Ókanizsa, alig két évvel A fekete zongora hátborzongató gyilkosságai után újra felbolydul, és megindulnak a találgatások, vajon a tősgyökeres kisvárosiak, vagy az újonnan érkezettek között kell-e keresni a tettest. A hullák pedig egyre csak szaporodnak. Balszerencséjére Dávid Veron is hazaérkezik, hiszen a menyasszony a legjobb barátnője. A hajdani ókanizsai könyvesboltos kisasszony, jelenleg A Nő című pesti lap hajadon munkatársa a tőle megszokott amazoni hévvel, gátlások nélkül és túlburjánzó fantáziával veti magát az események közepébe. Cukrászdai szeánszokon, mozgóképszínházas vetítéseken és munkásgyűléseken megfordulva azonban olyan tudás birtokába jut, ami nemcsak a rendőrség, de régi barátai előtt is alapos gyanúba keveri őt. Vajon sikerül-e Dávid Veronnak lemosnia magáról a gyanút, és ép bőrrel megúsznia a gyilkos utáni hajszát? Lehet, hogy fondorlatos módszerei, nagyvilági intrikái és rendíthetetlen kitartása ezúttal kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy kézre kerítse a mindenre elszánt és hidegvérű gyilkost, akinek gaztettei mellett Ókanizsa eddigi összes bűnügye eltörpül. Baráth Katalin A fekete zongora és A türkizkék hegedű után harmadszor küldi veszedelembe népszerű hősnőjét, Dávid Veront, mégpedig egy újabb békebeli bájú és ellenállhatatlan humorral fűszerezett, rejtélyekben bővelkedő történetben. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Baráth Katalin: A fekete zongora (Dávid Veron 1.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b246302
"A Monarchia egyik alföldi városkájában járunk, az 1910-es években. Dávid Veronika, az emancipált, lassan vénlánynak számító eladókisasszony saját romantikus regényét írja a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili – késsel a hátában. Zsebében egy kitépett lap, rajta a hírhedt Ady-vers, A fekete zongora. A békés kisváros élete fenekestül felfordul. Az ügybe szinte mindenki belekeveredik, a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, a zsidó kereskedő, de még az apáca is. Miközben ellátogatunk a korabeli Szegedre és Szabadkára, sőt, találkozunk magával Ady Endrével is, a hullák csak szaporodnak. Vajon Veronikának és társainak sikerül rájönni, ki lehet az agyafúrt gyilkos? És hogy mi köze a rejtélyes Ady-versnek az áldozatokhoz? És Veronika szívéhez melyik férfit sodorják közelebb az események: hűséges gyermekkori barátját vagy a nyomozni érkező, sármos, éles eszű huszártisztet? A 100 éves nyugat és a 90 éve elhunyt Ady előtt tisztelgő regényben mindenre fény derül." W. Kovács Ágnes könyvtáros ajánlásával.
Baráth Katalin: A türkizkék hegedű (2. rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b250838
Az 1910-es évek, kisvárosinak semmiképpen sem nevezhető Budapestjén eltűnik egy árva kisfiú. Nem különös eset ez, a pezsgő, élettel teli fővárosban mindennap történnek ennél különösebb dolgok is – csak éppen Dávid Veron ezt nem hagyja annyiban. A Nő című feminista lap munkatársaként kívülről ismeri a várost, és barátnőjével, a tündöklő szépségű, csábos Marával együtt nyomozni kezd. A gyanú hamarosan egy ördögi alakra terelődik, egy bizonyos Szászi Barabásra, aki vallásos lózungokkal – és persze sármos külsejével – vonzza magához a gyermek után áhítozó nőket. Veron és Mara nyomozópárosához csatlakozik egy délceg, jóképű sírkőfaragó is (aki nem utolsó sorban az eltűnt kisfiú nagybátyja), hogy hármasban kezdjék üldözőbe venni a velejéig gonosz Szászi Barabást. Balatonfüreden keresztül egészen Abbáziáig követik, ahol olyan titkos üzelmekre bukkannak, amely az egész Osztrák-Magyar Monarchia jövőjét katasztrofálisan és végzetesen befolyásolhatják. A szerző első regénye, A fekete zongora átütő sikere után az olvasók ismét felejthetetlen kirándulást tehetnek a Monarchia korába a Baráth Katalintól megszokott élvezetes stílusban, fergeteges humorral és felejthetetlen szereplőkkel.
Baráth Katalin: Az arany cimbalom (4. rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b265509
1914 fullasztó júliusa. A meggyilkolt trónörököspárt már eltemették, a Monarchia belgrádi nagykövete pedig egyre türelmetlenebbül várja, hogy Szerbia válaszoljon az ultimátumra. A poros bácskai kisváros, Ókanizsa kávéházaiban és kocsmáiban azonban változatlan hévvel pörögnek a pletykás nyelvek, nyílnak-csukódnak a bicskák, a mezőkön suhog a kasza. Így hát alig akad valaki, aki észrevenné, hogy a társaskocsi, amely a szomszéd városba indult, nem érkezett meg. Utasait egyszerűen elnyelte a föld… Szerencsére az egykori boltoskisasszony és zsurnálhölgy, a minden lében kanál Dávid Veron most is az események közepébe csöppen. Veron, akinek mindennapjaiban A borostyán hárfa hátborzongató történései óta jelentős fordulat állt be, életét kockáztatva próbálja kideríteni, miféle gonosz cselszövény rejlik az utasok eltűnése mögött. Amikor Veron rájön, hogy a rejtély évtizedekkel korábbra, a könyörületet nem ismerő betyárvilágba nyúlik vissza, még fenyegetőbb veszélybe kerül. Talán már nem is lesz életben, mire a Monarchia és Szerbia békét köt…
Bárdos András: Ítélet - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b245800
Valamikor, a jövőben, a majdani negyedik Magyar Köztársaságban az emberek ügyes-bajos dolgaik után futnak. Az orvos a hálapénz, a politikus a korrupció és a karrier, a tévés főember a nők és a szenzáció, a polgármester a nyugodt élet, a rendőr a titokzatos, értelmetlen gyilkosság után. A tehetséges katona pedig a politikai csatározások elől egészen az afganisztáni misszióig menekül. De mit tesznek ezek az emberek, ha egy halálos, gyógyíthatatlan vírus kezdi viharos sebességgel áldozatait szedni? Öt februári nap története ez a krimi, amikor ezek az életek, ezek az egyszerű vágyak a drámaian gyors fertőzés nyomán keresztezik egymást, és felfordul a világ. Utána már soha semmi nem lesz ugyanolyan, mint előtte volt sem cigánynak, sem magyarnak, se szervezkedő szélsőségesnek, se nyomozónak. Sőt, még a cigánykutyáknak sem. Bárdos könyve sok szálon futó, letehetetlenül izgalmas politikai krimi, a legjobb amerikai mintára, de nyugtalanítóan ismerős, magyar ízekkel. Rémisztő és valóságos víziója üzeni: ha nem vigyázunk, ide juthatunk!
Bartis Attila: A nyugalom - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b251833
Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit és árgus szemekkel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát. És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egy éjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság hídon találkozik Fehér Eszterrel.
Bauer Barbara: Vakrepülés - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b267709
Mi a boldogság titka? Honnan tudhatjuk, hogy a helyes úton járunk? Kinek a kezében van a döntés? Vajon a gyerekkorunk, a párkapcsolatunk, a munkánk, a lakhelyünk vagy éppen az anyagi helyzetünk felelős mindenért? Legújabb regényében Bauer Barbara ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben két lány történetét meséli el. A vak Julietta az olaszországi Follinában nevelkedik. Édesanyja zongoratanárnő, édesapja hangszerkészítő, így nem csoda, hogy a lány otthonosan mozog a hangok világában, számára a hangszerek jelentik az életet. Julietta elfogadja a sorsát, ám szülei szerint sokkal többre hívatott. Réka patikuscsaládban nő fel Békéscsabán. Magától értetődik, hogy őt is erre a pályára szánják, a lány azonban egészen más álmokat dédelget – minden vágya, hogy zongorázhasson, kamaszként pedig úgy dönt, pilóta lesz. Noha szülei ellenzik, titokban elkezdi a vitorlázórepülést és az ejtőernyőzést. Egy végzetes baleset és a halál közelsége azonban mindent megváltoztat. A két lány sorsa összefonódik, s bár életük látszólag teljesen különböző, a felszín alatt sok hasonlóságot rejt. Réka nyomozni kezd, és közben a spiritualitás ismeretlen útjára téved. A jövőt fürkészi, valójában a múltban kutat – hogy végül a jelenben találja meg önmagát…
Benedek Szabolcs: A vérgróf (1.rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b254819
Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket… Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik. A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni…
Benedek Szabolcs: A vérgrófnő (2. rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b256826
1916. Erdélybe betörnek a románok. Szállási Titusz, Az Est munkatársa Kolozsvárra utazik, hogy első kézből tudósítsa olvasóit az eseményekről, miközben reméli, hogy régi barátjával, Saint-Germain gróffal is újra találkozhat. Egy évszázados titok, egy démoni szerelem, és egy váratlan segítőtárs azonban olyan kalandba keveri őt, amit talán soha nem írhat meg…
Benedek Szabolcs: A vértanú (3. rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b260426
1918. A háborúból épphogy csak felocsúdó Magyarországon tombol a spanyolnátha, a városok lakóit pedig különös halálesetek sora tartja rettegésben. Lehetséges, hogy Erdélyből nem csak menekültek, hanem valami más, ördögi erő is átkelt az új határokon?
Benkő Gábor: Partiharcok - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b267463
Rudi mindössze 18 éves volt, amikor dolgozni kezdett a fővárosi éjszakában. Egy menő belvárosi diszkó pohárszedőjeként alig tízezer forint volt a fizetése. Az évek során azonban egyre feljebb került a ranglétrán, s mire észbe kapott, a budapesti alvilág egyik kulcsfigurájának, az éjszaka császárának is nevezett Tolnai Tamás legbelsőbb körében találta magát. A politikusokat és rendőröket a kezében tartó, üzleti riválisait brutális módszerekkel megsemmisítő főnökre apaként nézett fel, mellette érett férfivá. Neki köszönhette az ekkor már másfélmilliós havi bérét, a 80 százalékos tisztaságú kokaint, a glammodelleknek álcázott prostituáltak és gengszterek társaságát, meg egy 38-as kaliberű Smith & Wessont. Rudi vakon követte főnökét a törvénytelenség útján. Bár idővel sejtette, a vesztébe rohan, csak akkor mert szembeszállni vele, amikor kis híján halálra késelték. De ekkor már ahhoz is volt elég bátorsága, hogy saját szabadságáért cserébe elárulja valamikori eszményképét, az éjszaka császárát. Igaz történet alapján.
Benkő László : A Zrínyiek 1. köt. A gránitlelkű - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b267085
Európa – Az 1520-as években jár… Végvári vitézek, portyák, török és magyar kémek, kesze-kusza váratlan események szabdalta világ… Az Oszmán Birodalom II. Szulejmán szultán hatalma alatt gőzerővel terjeszkedik Európa felé, miközben V. Károly német-római császár láthatóan nem képes mit kezdeni a török terjeszkedéssel. A legnagyobb veszély a II. Lajos király korabeli Magyarországot, a Szapolyai János vajda uralta Erdélyt és a mai Horvátországot fenyegeti, ahol a Zrínyi család mindenkinél keményebben és határozottabban lép fel a boszniai pasa portyázói ellen… Ismerje meg a XVI. század első felének magyarországi történéseit, a Szigetvárt védő, s a törökkel egész életében ádázul, megalkuvást nem ismerve küzdő „gránitlelkű” Zrínyi Miklós gróf személyes sorsát… Tegyen egy különleges időutazást ebben a nagyívű kalandregényben a török által megtámadott, felperzselt falvakban, vágtasson a felsorakozott janicsárok sorfalának… Hallgassa ki II.Szulejmán terveit, Ferdinánd és Szapolyai János, az özvegy Mária és Izabella királynék elgondolásait, és megértheti Martinuzzi Fráter György különös egyensúlykeresését, de ott lehet az árulók végzetének beteljesülésekor is… Legyen ott Bécs, Pest vagy Szigetvár ostrománál, a Somló-hegyi csatánál, vagy hadakozzon életre-halálra a Délvidék mocsaraiban, s közben figyelje, miként alakul a történet narrátorának, Török Kristófnak és családjának sorsa gróf Zrínyi Miklós mellett, a szigetvári hős árnyékában, aki soha, semmitől és senkitől nem félt…
Benyák Zoltán: Ars fatalis - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266276
Anton Pal sosem kutatta az élet nagy titkait, annak mozgatórugóját, a sorsot, a szerencsét, a végzetet. Most mégis olyan kalandba keveredik, ami fenekestől fordítja fel a világképét. Egy üveggolyó Isztambul piacáról, egy pár dobókocka egy budapesti bolondokháza mélyéről, egy lány Párizs metrójából, egy férfi fekete kalapban, egy holló tolla. Benyák Zoltán nemcsak érdekfeszítő történetet kínál az Ars Fatalis lapjain. Sorai észrevétlenül telepednek az olvasóra, és ott maradnak a könyv olvasása után is. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266277
Szent Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni. Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél. Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát. Szeptember tizenhetedikén megáll az idő… Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben. Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események.
Benyák Zoltán: Csavargók dala - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b265964
Minden úgy kezdődött, hogy három csavargó talál egy gyereket a szemétben. Három lehetetlen alak. A rovott múltú, aki többet volt már börtönben, mint szabadlábon. A bolond óriás, akitől minden sikátorban rettegtek, és éjszakánként magában beszélt. A fiú az összekuszálódott életével, és önpusztító hajlamaival. És persze a kidobott kislány. Azután minden a feje tetejére állt. Emberek haltak meg, utcákat emésztett fel a tűz. A városban elszabadult a pokol. Mi pedig csak néztük a közönyösök világát, a nincstelenek harcát, ahol mindenki kitörni vágyik. Az őrület közepette azon gondolkodtunk, mi történik majd a magatehetetlen élettel, meddig marad meg ezen a helyen, ahol az élet egyszerre ilyen értékes, és értéktelen, és ahol olykor szemétre dobjuk mindenünket.
Bíró Szabolcs : Non nobis, Domine 1. köt. Kelet oroszlánja - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b255203.2
Miután 1291-ben, Akkon ostromával a kereszteseket végleg kiszorítják a Szentföldről, Bátor Vilmos templomos lovag huszonhárom év távollét után hazatér Magyarországra – otthon azonban csak a nyomor, a halál és a gyász várja. Párbajban végez húga gyilkosával, majd magához veszi elárvult unokaöccsét. A megkeseredett, kiábrándult férfi védencében, Attilában látja a megszégyenült és erkölcsileg is egyre gyengébb Templomos Lovagrend új reményét: tökéletes és gáncstalan harcost akar nevelni belőle. Ám az apródból fegyvernökké, kisgyermekből kamasszá cseperedő fiút hiába igyekszik nagybátyja a helyes útra terelni, Attila túlságosan is vágyik a szabad, zabolátlan életre. Amikor Vilmos kardját, az ősi családi örökséget elcsenve titkos párbajt vív, nagybátyja büntetésből több hónapos útra küldi a bukott vándorénekes, Umberto oldalán. Ez az út örökre megváltoztatja Attila életét: rablógyilkosokkal harcol, csaknem halálos sebet kap, majd megismeri azt az érzést is, amelyre egy templomosnak még csak gondolnia sem szabad – a szerelmet. Benke Dániel könyvtáros ajánlásával.
Bíró Szabolcs : Non nobis, Domine 2. köt. Az utolsó vörös barát - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258737
Amikor 1307-ben letelik a Wittelsbach Ottóval kötött egyéves fegyverszünet, Anjou Károly elindul, hogy a jól megszervezett főpapi seregek segítségével visszafoglalja Esztergomot, Budát, majd az ország többi városát is. Csapatai élén ott küzd a rejtélyes liliomos lovag, akit a katonák szinte élő legendaként tisztelnek, a főurak azonban nem nézik jó szemmel növekvő befolyását és a királyhoz fűződő szoros kapcsolatát. Míg Károly hatalma egyre erősödik, Ottó a Szent Koronával Erdélybe menekül, hogy a vajdától kérjen segítséget. Eközben Franciaországban Szép Fülöp katonái elfogják a templomos lovagokat, Kelemen pápa pedig bullát küld Európa uralkodóinak, melyben megparancsolja, hogy a rend tagjait minden egyes királyságban vessék tömlöcbe. Végül Károly Róbert első lovagjának, Attilának is választania kell: vagy esküszegőként marad a király mellett, vagy kegyvesztettként tér vissza nagybátyja, Bátor Vilmos dubicai birtokára, hogy egy üldözött rend tagjaként várja ki az egyre véresebbé váló történet végét. Az utolsó vörös barát egy kegyetlen korszak háborúit, brutalitását, egy új dinasztia felemelkedését és a középkor egyik leghatalmasabb szervezetének bukását mutatja be, miközben kibontakozik előttünk a 14. század sáros, véres, levendulaillatú világa. Benke Dániel könyvtáros ajánlásával.
Bódis Kriszta: Artista - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b220642
A fikciós dokumentumfilmet imitáló regény főhőse egy artistaügyességű intézetis lány, a tizenhárom éves Pinkler. A kislányt otthonkeresése, kielégíthetetlen szeretetéhsége hajtja hol az anyjához, hol az apjához, hol intézetis barátaihoz. Bódis a regényt alkotó – fikciót és a valóságot egymásba játszó – interjúszövegekben különböző nyelvi rétegeket hoz létre, melyeket kiegészít a filmes látásmód, az élet kamerával érzékelhető tarkaságával enyhítve a kislányt körülvevő világ borzalmait.
Bodor Ádám: Sinistra körzet - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b78858
Valahol a Kárpátok hegyláncai közt – mellékesen szólva: Európa közepén – egy velejéig irracionális világban játszódik Bodor Ádám regénye. Hősei egy bornírt társadalom foglyai – s ezenközben az öröklét számkivetettjei. Életük már-már civilizáción inneni, életviszonyaik tökéletesen szervezetlenek, tehát rendőrileg szükségképpen túlszervezettek, mindennapjaik a totális működésképtelenség szüntelen tudomásulvételével és megindító kijátszásával múlnak. Andrej Bodor a történetek elbeszélője és elszenvedője, hol alanya, hol tárgya tehát, papírjaitól és nevétől is megfosztatik, mikor megérkezik Dobrin „City”-be, a számára kijelölt lakhelyre, hogy fölkeresse nevelt fiát. Ami a regény szereplőivel és körülöttük történik, érthetetlen és borzalmas, mindazonáltal megérthető és körülményeik értelmezésével tökéletesen logikus, ami a legborzalmasabb, az történik a legtermészetesebben, leglogikusabban. S hogy ezt így érezzük, az Bodor Ádám rendkívüli írói-művészi erejének, ábrázolása pontosságának köszönhető, aminek révén fizikai és metafizikai, reális és irreális mintha nem is fogalmi ellentétpárok lennének, hanem a hiányokkal jelzett teljesség oszthatatlanságának egymásba érő, egymásba játszó felületei. Mert itt olyan világot kellett megmutatni, amelyből mindenki a maga módján menekül: külföldre (Andrej vagy Géza Hutira), halálba (Béla Bundasian), magányba (Géza Kökény) vagy a lefokozott, animális létbe, hogy ami nem embernek való, azt ne kelljen emberi öntudattal elviselni.
Bodor Johanna: Nem baj, majd megértem - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262973
Az 1983-ban induló történet főszereplője a balerinának készülő 18 éves Johanna, aki Bukarestben él értelmiségi szüleivel. A család úgy dönt, Magyarországra költözik, először a szülők tudnak átjönni és a lánynak még legalább két évet kell egyedül otthon maradni, a régi viszonyai között új életet kezdeni, készülni a balettvizsgára, az érettségire; ottani életük felszámolására. Kapaszkodókat keres, holott elszakadnia és szakítania kell. Ha belép egy hivatalba, nem lehet benne biztos, hogy ki is jön onnan. Nyomában a titkosrendőrség és a fortélyos félelem, valamint a férfiak, akik egyre többet akarnak a sudár, saját testiségére ekkortájt ébredő fiatal teremtéstől. Felkavaróan őszinte emlékezés a sorsfordító esztendőkről, a felnőtté válásról, a tánc és a balett beavató rítusairól, a test függéséről és szabadságáról, valamint pontos beszámoló egy abszurd-kegyetlen diktatúra mindennapjairól, nyomasztó árnyairól és váratlan derűiről. A könyv személyes regisztere és dokumentumértéke egyszerre letaglózó és felszabadító.
Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b250857
Ki ne vágyna rá, hogy esténként, mikor elalszik, egy beszélő farkaskölyök szegődjön mellé álmában, és elkísérje kalandozásaiban? Az Álomfogó hőse, Gergő viszont egyáltalán nem kívánja a farkaskölyök társaságát, mint ahogy azt se, hogy az általa csak Bolhásnak becézett segítőjével együtt vágjon keresztül az álmok néha mulatságos, máskor fenyegető erdején. Gergő családja váratlanul meghívót kap a Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozójára. Az Álomfogó színes, kavargó világba repíti olvasóját, de hétköznapi gondjainkra ad választ.
Böszörményi Zoltán: Az éj puha teste - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b237856
Tamás kivándorló, akihez új hazájában odaszegődik a szerencse, Walter, a hírlapíró és képviselőjelölt személyében. Tamás munkát kap egy szállodában, és minden törekvése, hogy maga után hozhassa családját… Walter politikai karrierje érdekében újra „összejön” a feleségével, de valaki zsarolni kezdi a szépséges Barbarával való viszonya miatt… Zénót, a gyermektelen gyártulajdonost pedig egy fiatal és szexi lány, Vanda csavarja az ujjai köré, és kényszeríti, hogy meghozza élete legfontosabb és legfájdalmasabb döntését… Mindeközben egy félelmetes és fordulatos krimi is kibontakozóban van, egy lélegzetelállító regény a regényben…
Csányi Vilmos: A sértett - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b264075
Csányi Vilmos kisregénye egy szövevényes barátság története, amelyet lehetetlenné nehezít a magyar történelem. Két főszereplőjének élethelyzetét és lelkiállapotát alapjaiban meghatározzák a második világháború utáni időszak eseményei. Dániel a főkertésze annak az intézetnek, amelyet Géza, az idős professzor vezet. A kertész sváb családjának tagjait kitelepítették a háború után, édesapja elmenekült a németekkel való kollaboráció vádja elől, édesanyját és őt magát pedig kicsi gyerekként meghurcolták. Ezzel a bélyeggel élt – és él a lelkében még jóval a rendszerváltozás után is. Géza vele ellentétben munkáscsalád sarjaként futhatott be komoly értelmiségi pályát: a rendszernek köszönhetően. Kettejüket életre szólóan összeköti a kert iránti szerelem, ugyanakkor a kertész embergyűlöletét és keserűségét sem a baráti jó szándék, sem a hálás növények illata és éltető ereje nem enyhítheti.
Csenrus Imre: A férfi - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b158059.2
Mitől boldog egy férfi? Miért van a férfiaknak szüksége pótmamára? Milyen az érzelmi intelligenciájuk? Miért nem képesek udvarolni? Miért nem képesek pihenni és egyedül is jól érezni magukat? Miért szűnt meg bennük a bátorság? Miért hasonlít a legtöbbjük egy papucsállatkára? Egy nyúlra? Egy majomra? Egy vörösboros marhaszeletre… Miért nem mernek felnőni és miért ennyire rövidlátók? Dr. Csernus Imre a nők után ezúttal a férfiak felé fordul, hogy merész és őszinte kérdéseket szegezzen szembe férfiközpontúnak mondott világunk hazugságaival.
Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a halálcsillag - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258424
Emlék Bundás egy nyugodtnak induló vasárnap délután kedvenc férfimagazinjából arról értesül, hogy a szerelem kialakulásáért a feniletilamin nevű hormon a felelős, s hogy pontosan hétféle szerelem létezik. Mire a cikk végére ér, már tajtékzik a dühtől, és ordít: micsoda hazugság, hiszen csakis egyféle van, „az elvakult, buta, üres szerelem, ami csak szenvedély és csak rabság. A többi habkönnyű neurózis, polgári házasság, semmi egyéb." Az már az élet humorérzékét dicséri, hogy ebben a pillanatban megcsörren a telefonja, és éppen az a nő keresi, aki elhagyta, és akinek az emlékétől nem tud szabadulni. A regény a vak szenvedélyek karneválja. A fekete szerelem végigsöpör a budapesti Király utcán, Kolozsváron, Pécsen, az adriai tengerparton. Nemet változtató macsó, japán karddal hadonászó írósztár, bánatevésbe menekülő mizantróp apa, transzvesztita szerelemdémon és persze a westernt író főhős kergeti a boldogság kék madarát, vagy ahogy a könyv fogalmazza újra a toposzt: a szerelem pöttyös lasztiját. Mindeközben a Vadnyugaton is zajlik az élet: ármány és szerelem, bűn és bűnhődés, árulás és bosszú. A legendás Mocskos Tizenegyek Bandája az enyészeté lesz, kőkemény gengszterszívek törnek ripityára, de azért Blacklord messze földön híres kuplerájának (Eldorádó Kéjház) szalonjában minden hajnalban felcsendül a Szamár-induló…
Csukás István: Nyár a szigeten - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=Ny%E1r%20a%20szigeten
„…Tuka még egyszer végigfutotta gondolatban a tenni- és hoznivalókat, hogy nem felejtett-e ki valamit. Bár elég sokat ábrándoztak meg álmodoztak erről a táborozásról, a gyengék, a félénkek is lemorzsolódtak a tervezgetés ideje alatt, így maradtak hatan, hat jó barát. Gyűjtöttek a közös kasszába, számtalan listát és programtervezetet készítettek, úgyhogy mindenki kívülről tudott már mindent, és ez az utolsó „eligazítás” is feleslegesnek tűnhet a közömbös szemlélő előtt. Csakhogy a közömbös szemlélő nem tud semmit! Nem tudja először is azt például, hogy micsoda szívet-tüdőt tágító öröm volt az, amikor végre a szülők is beleegyeztek a tervbe. Vonakodva, az igaz, mert a szülő azért szülő, hogy aggódjék a csemetéjéért. És ennél az esetnél az aggódást be kell szorozni tizenkettővel, és akkor még nem is számoltuk a nagymamákat és egyéb oldalági rokonokat – és ez így is akkora hatalmas aggódás, amellyel már egy közepes szélmalmot el lehet hajtani. Ezt még annak idején Sunyók jelentette ki, nagyon pontosan érzékeltetve a szülők ellenállását. Hogyisne, hiszen ők hatan, teljesen egyedül, minden felügyelet nélkül, felnőtt férfiak módjára, meg akartak vívni a természettel! Ezt Bádogos mondta, amin mindenki elcsodálkozott, mert ilyen értelmes mondást Bádogostól még nem hallottak!…”
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b120339
Öt könnymutatványos járja ponyvás szekéren a törökök dúlta Kelet-Európa tájait. Sírásművészeknek is nevezhetjük őket. Az egyikük égő mézet sír, a másik tükördarabkákat, a harmadik vért, a negyedik apró fekete köveket… Megjelenésük és eltűnésük kapcsolja össze a tucatnyi főszereplő sorsát, akiket a Buda bevételétől annak visszafoglalásáig eltelő bő egy évszázadon át követhetünk nyomon. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Dragomán György: A fehér király - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b208900
Apát akkor már majdnem egy éve elvitték, és több, mint négy hónapja nem kaptunk róla semmi hírt, se levél nem jött többet, se olyan előre megírt tábori lap, amin tudatni szokta velünk, hogy jól van, és büszkeséggel tölti el, hogy nap mint nap sikerül túlteljesítenie a normát, szóval nem tudtunk róla semmit, és anyát is hiába kérdeztem, hogy mi van, szerinte miért nem ír nekünk apa, mert még csak nem is válaszolt, de akkor szombaton megint hiába nyitottuk ki a postaládát, és láttam, hogy megfeszül az arca, és ahogy mentünk fel a lépcsőn, anya hirtelen el kezdett köhögni, de olyan erősen, hogy a korlátba kellett kapaszkodnia, én meg láttam, hogy rázkódik a válla és előrehajol, és tudtam, hogy igazából nem köhög, hanem sír, csak azért csinál úgy, mintha köhögne, mert nem akarja, hogy észrevegyem, nem akarja, hogy megijedjek, és akkor tudtam, hogy biztos, hogy azt gondolja, hogy apám odaveszett, ott pusztult a Duna-csatornánál, de azt is tudtam, hogy ez nem igaz, mert ha apának valami baja lenne, azt megéreztem volna, ha máskor nem, olyankor, reggelenként, amikor iskolába menet a képét nézegettem, amit a katonakönyvéből szedtem ki, mert olyankor mindig éreztem, hogy apám ott, a Duna-csatornánál rám gondol, meg azért is, mert amikor elvitték, megígérte, hogy egyszer majd visszajön és elvisz magával a tengerhez engem is. Pánczél Edit könyvtáros ajánlásával.
Dragomán György: Máglya - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b265955
Mi történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább. Bármikor kitörhet újra az erőszak, mert a temetetlen múlt még fájdalmasan eleven. A tizenhárom éves Emma erős lány, tele kamaszos vadsággal. Egyszerre vesztette el az otthonát és a szüleit, de váratlanul felbukkanó nagyanyja magához veszi. Új életében mindennek tétje van: a gyásznak, a barátságnak és az első nagy szerelemnek, bármely pillanat magában hordja a katarzis lehetőségét. Emma a boszorkányos nagymamától tanulja meg a hétköznapok mágiáját és a sorsfordító szertartásokat, ám a saját ereje még ennél is nagyobb: ő talán képes nemet mondani a történelmi bűnre, és kilépni a soha-meg-nem-bocsátás véres örvényéből. A regény családtörténet és történelmi tabló egyszerre. A nyelve sűrű, mégis egyszerű, a részletek varázslatos intenzitása sodró és izgalmas történetté formálódik, leköti és nem hagyja nyugodni az olvasót. A gyermek mindent látó szeme, a kamasz mohó testisége és a felnőtt józan figyelme szövődik össze benne érzéki és érzékeny szöveggé. Rákérdez a titkokra és felébreszti a titkos tudást.
Egressy Zoltán: Százezer eperfa - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b264153
„Budapesten a Szélkirály! Értesülésünk szerint tegnap este teljes titokban Magyarországra érkezett Francesco Ventoso, a Meteorológiai Világszervezet végrehajtó tanácsának egyik prominens tagja, a világ egyik leghíresebb szél- és zivatarkutatója. A svájci székhelyű, csaknem kétszáz országot tömörítő szervezet gyakorlatilag a kezdetektől fogva élénk figyelemmel kíséri a Kárpát-medencében zajló időjárási anomáliát. A szervezet többszöri puhatolózása, majd kifejezett kérése ellenére sem kapott meghívást Budapesttől, annak ellenére, hogy az immár egész világot egyre nagyobb mértékben aggasztó szélcsend kiindulópontja és epicentruma tudvalevőleg a magyar főváros.” Hat ember élete gabalyodik össze a tomboló viharban egy margitszigeti eperfa alatt. Hat magányos emberé, akinek története van, és dolga egymással – bár kérdés, hogy kinek, kivel, micsoda. Mintha csak azért sodorta volna őket egymás útjába a szél meg a véletlen, hogy mindezt kiderítsék. A minden oldalról heves és felkavaró kiderítő manőverek háttere a jelen különös időjárási anomáliától sújtott Magyarországa, és ahogy haladunk előre a történetben, ahogy a vihart felváltó szélcsend rátelepszik nemcsak a tüdőkre, de a szívekre is, a háttér lassan előtérbe nyomul, hogy átvegye az irányítást az egyéni sorsok felett: „egyfajta ébredés ez mégiscsak, de nem álomból, hanem valóságból egy másik valóságba, a fények rögtön megváltoznak, ahogy eláll az eső, skandináv típusúak, ők ezt nem tudják, ezt Orsolya tudná, ha ott lenne velük, akkora a csend, amekkorát soha nem hallottak még, és nemcsak csend ez, üresség is, totális elmúlás, visszavonhatatlan élettelenség, halálos semmi, tébolyító süketség…” A Portugál világsikerű szerzőjének második regénye utópia a jelenből, minden aktualitáson túlmutató, igazi téttel. Egressy Zoltán 1967. augusztus 2-án született Budapesten. József Attila- és Szép Ernő-díjas író.
Esze Dóra: Tiszta Pierre. Kenterbeveri mesék - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262055
Esze Dóra új regénye, a Tiszta Pierre egy Pireneusok-beli kis faluban, Montaillou-ban kezdődik és itt is ér véget. Ezzel mintegy azt is állítja a regény, hogy ez a hely természetesen a világ közepe. A múlt és jelen történetei innen indulnak el és ide térnek vissza, vagy itt keresztezik egymást – ahogy mű alcíme is utal erre – a „kenterberveri mesék”. Igen, erre a mesés helyre invitálja az olvasót ez a regény, hogy megtudjuk, miért nem szabad Montaillou nélkül élni. Vagyis lehet, de nem érdemes.
Fábián Janka: Adél és Aliz - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258957
Fábián Janka legújabb nosztalgikus regényében két barátnő viharos érzelmekkel és ellentmondásokkal teli kapcsolata áll a középpontban. A különböző társadalmi és családi háttérrel rendelkező lányok, a bájos, szelíd Aliz, mindenki kedvence és az éles eszű, éles nyelvű, ármánykodástól sem visszariadó Adél, egy bentlakásos iskolában válnak elválaszthatatlan barátnőkké, és nem is sejtik, hogy a sorsuk még akkor is egymásba fonódik majd, amikor ezt már egyáltalán nem akarják. Bonyolult szerelmi háromszögek és csalódások tarkította fordulatos történetüket egy régi gyilkosság árnyékolja be, és a háttérben most is ott húzódnak a kor történelmi eseményei: a Kommün végnapjai, a húszas évek konszolidációja, a frankhamisítási botrány, a gazdasági világválság. Ahogyan azt a szerzőtől már megszokhattuk, könyvében itt-ott valós történelmi figurák is feltűnnek, ám csupán mellékszereplőként. A befejezés természetesen tartogat meglepetéseket, de a regény végkicsengése a szereplőket ért veszteségek és a tragédiák ellenére is életigenlő. Azt üzeni, hogy a legsúlyosabb helyzetből is létezik kiút. Buzsicsné Szabó Eszter könyvtáros ajánlásával.
Fábián Janka: Az angyalos ház - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b253558
A félreeső budai utcában álló romos házat, amely a homlokzatán lévő angyalszobrokról kapta a nevét, a XXI. század első éveiben életveszélyesnek nyilvánítják, és le akarják bontani, hogy szállodát vagy lakóparkot építsenek a helyére. A közelben élők azonban civil mozgalmat indítanak a patinás épület megmentéséért. Az elszánt csapat vezetője Zsuzsa, a gimnáziumi magyartanár, akit személyes élmények fűznek az angyalos házhoz. Több mint tíz éve, egyetemista korában ugyanis rendszeresen látogatta az egyik lakót, a százéves Hilda nénit, aki lediktálta neki az emlékeit. Ezek a feljegyzések repítik vissza az olvasót az 1910-es évekbe, amikor az angyalos ház a fénykorát élte. Akkoriban nem csak a szobrokról nevezték így, hanem az ott lakó négy lány miatt is. Hilda, Márti, Manci és Lina, a négy barátnő együtt élik át a századelőn a felnőtté válás, és persze a szerelem, valamint a vele járó elkerülhetetlen csalódások édes-fájdalmas élményeit. A ház titokzatos – és mint később kiderül, felettébb vonzó – új lakója révén azonban akaratukon kívül még a korszak politikai cselszövéseibe is belekeverednek.
Fábián Janka: Virágszál - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b246141
A történet első része az előző századforduló környékén játszódik. Egy tragédiákba torkolló szerelmi háromszög lebilincselő történetét ismerhetjük meg, amelynek végén Urbán Flóra, a gazdag budai ügyvéd lánya kénytelen megszökni otthonról, és a Monarchia egy távoli szegletében új életet kezdeni. A második rész főszereplője Virág Nelli, az árva lány, akit egy hideg, téli napon tesznek ki egy kolostor, egyben leánynevelő intézet küszöbére. A lány később ápolónőként keresi a kenyerét, amikor váratlanul, álmai „szőke hercege” képében rátalál a szerelem. A fiú, Miklós nevelőanyja, a keserű és bosszúálló Flóra azonban intrikáival megakadályozza a fiatalok boldogságát. Ám Nelli nem adja fel, és a magára hagyott, megcsalt lány végül mégis egy jó barátra és támaszra talál. A sötét és fájdalmas múltjával megbékélni nem képes Flórának azonban továbbra is a legfőbb célja, hogy tönkretegye őt. Mikor ez kis híján sikerül is neki, súlyos titokra derül fény az asszony múltjából, amely mindannyiuk életét megváltoztatja… A szívbemarkoló és szövevényes történet közben a szerző – a tőle már megszokott módon – sok történelmi „ínyencfalattal” is szolgál Olvasóinak. Többek között felszállhatunk egy első világháború-korabeli repülőgépre, sétálhatunk a Trianon előtti Kolozsvár utcáin, vagy megismerhetjük a kort, amelyben Fiume még magyar város volt. Gál Erzsébet könyvtáros ajánlásával.
Fable, Vavyan: Nászjelentés - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=a266139
A remek humorú Vavyan Fable ismét elévülhetetlen témáról írt új regényt, mely nem csupán a hetero-, homo- és uniszexuális, sörbarát, tánc-, motor- és lókedvelő olvasóközönség, hanem ennél szélesebb írásértő rétegek érdeklődésére is bízvást számot tarthat. Elképzelhető, hogy még a görfüggönykészítők, a rovarékszerészek és a nőnemű zsoldos katonák is kultiválni fogják. A keserédes, frivol, mulattató, provokatív, őszinte és a legkevésbé sem kisasszonyos hangvételű történet az örök férfi-nő kapcsolatról, ezen belül a házasságról, annak kudarcáról és a boldogító válásról szól. A történet ezzel még nem ér véget, sőt, úgyszólván itt kezdődik, ugyanis a főhősnő, mindebből mit sem okulván, újabb szerelmi frigyet fontolgat. Egy férfival! A barátnők bölcs tanácsainak és életpéldájának figyelembevétele nélkül! Ezen esküvőregényt és sorsdrámát az írónő a jól ismert, védjegyszerűen egyedi Fable-stílusban vetette papírra.
Fejős Éva: Nápolyi vakáció - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b261560
Ladányi Niki, a fiatal oknyomozó újságírónő élete nagy sztoriját egy hidegvérű bűnözőnek köszönheti, akit sikeresen rács mögé juttatott. Verbovszky azonban nem felejt, és miután megszökik a zárkából, elindul, hogy bosszút álljon a lányon. Niki éppen forró nyomon van, Magyarországról kicsempészett kutyák után nyomoz Nápolyban, ahová kivételesen az édesanyját is magával viszi. A lány anyja találkozik ifjúkori szerelmével, Alessandróval, és a megkésett randevú az egykori szabóval – ma már sikeres olasz divatház-tulajdonossal – mindkettőjük számára többet jelent a múlt utáni vágyakozásnál. Alessandro fia, Giacomo pedig Niki iránt érez egyre erősebb vonzalmat, de a sarkukban lévő bűnöző, Niki lezáratlan szerelme Andrással, a pesti nyomozóval és a nagymama váratlan és veszélyes küldetése olyan fordulatot hoz a nápolyi vakációba, ami talán örökre megváltoztatja a két család életét… Vajon újra lehet kezdeni egy kapcsolatot harminc év után? Öröklődik-e a szerelem anyáról lányára? Dönthet-e a fiú apja akarata ellenében, ha a cég és a család jövője a tét? Kitarthat-e a magyar nyomozó az igazság mellett, ha azzal a szeretteit és önmagát is veszélybe sodorja? Szerelem és karrier, bosszú és megbocsátás, hagyomány és újrakezdés; három generáció, két család, egy életre szóló döntés – ez Fejős Éva eddigi legjobb regénye, a Nápolyi vakáció.
Fejős Éva: November lánya - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266274
Noémi élete tizenkilenc éves korában, nem sokkal az érettségije után hullik darabokra. A lány, ahelyett, hogy a rendezői szak hallgatójaként élné az egyetemisták életét, kénytelen elhagyni a szülői házat, egy kölcsönlakásban húzza meg magát – és a saját életének rendezését veszi a kezébe. A gyerekkorában elkényeztetett egyke most eldönti, hogy mindent megtesz azért, hogy szülei ismét boldog családban élhessenek, és az őket ért igazságtalanság után is talpra állhassanak. A lány bosszút esküszik az apja társai ellen, azok ellen a rafinált férfiak ellen, akik a családot tönkretették… Noéminek a bosszúhoz nincs sok eszköze, hiszen elszakadt a korábbi életétől, már nincsenek mellette azok a „barátok”, akik régebben egyetlen szavára ugrottak… Ott van viszont a számítógépzseni Lábics Zozó, még a gimiből, aki tartozik egy szívességgel a lánynak, és ezt most Noémi be is hajtja rajta… Azt viszont egyikük sem gondolja, hogy milyen nagyszabású és megdöbbentő ügybe tenyerelnek. Nyomozni kezdenek, és hamarosan egy offshore paradicsomban találják magukat, és lassan üldözőkből üldözöttekké válnak…
Frei Tamás: 2015 (André-trilógia 3.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b260737
André története a következő parlamenti választások napjaiban indul ismét útjára, feszült, konfliktusokkal teli időszakban. A képzeletbeli Magyarország arra ébred, hogy a kisebbség került többségbe. De hogyan? Miként és miért esik egymásnak a magyar politikai és gazdasági elit egy része, és mi köze mindehhez Andrénak, Adriennek és egy kaliforniában élő sikeres magyar feltalálónőnek? Mi történik a sarokba szorított miniszterelnökkel, a magyar poli-garchákkal, és persze Andréval, meg az ő fekete szemű hároméves kislányával, Fruzsikával. Bátor és izgalmas utazás a következő évek Magyarországának kulisszái mögé! Salamonné Vadász Tímea könyvtáros ajánlásával.
Frei Tamás: A bankár (2. rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b252326
Jamaicán a rendőrségi terepjárók már dübörögnek, hogy kézre kerítsék a Magyarországról óriási vagyont „kimenekítő” és a távoli karibi szigeten bujkáló, korrupt pesti bankárt. Az Országos Jelzáloghitelbank elnökének privát gépén irtózatos erejű pokolgépet rejtettek el, és csupán percek kérdése, hogy Magyarország egyik legbefolyásosabb milliárdosát a feleségével együtt a levegőbe repítsék. André, a leszerelt légiós és szerelme, Adrienn e pillanatban fordul rá a genovai főutcára, de a rövid mézesheteknek egy orosz bérgyilkos vet véget, aki már a nyomukban liheg. A Megmentőből megismert André sorsdöntő válaszút elé kerül; cserbenhagyja Adriennt, amint korábbi élete megkísérti? Megtalálja a bankárt, akinek kapzsi mohósága Magyarországot végveszélybe sodorja? És mindezek után vajon visszatalál önmagához, vagy a dühödt bosszú olyan helyekre hajtja, ahonnan már nincs visszaút? Frei Tamás első regénye, A Megmentő, hónapokig vezette a hazai sikerlistákat. A „konspirációs akcióthriller” meghonosítójaként Frei Tamás második sikerkönyvében ismét az „itt és most”-ot tárja fel olvasóinak, torokszorító izgalmak közepette. Fordulatos érzelmi hullámvasúton repít minket az amerikai ultragazdagok csillogó villáitól az Everglades bűzös mocsaráig, a lélektelen emberrablók világvégi rejtekhelyétől a tőzsdecápák konspirációinak fehér abroszos asztaláig, a politika és bűnözés, a bosszú és leszámolás, a hatalmi és szerelmi játszmák terepére, aminek értő és érző ismerője, és amelynek a világa, egy államcsőd árnyékában, sokkal közelebb van a mai Magyarországhoz, mint gondolnánk…
Frei Tamás: A megmentő (1. rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b247447
Konspiráció, szerelem, hatalom, pénz, tündöklés és leszámolás – Frei Tamás kalandregénye új műfajt képvisel a magyar könyvpiacon. Igazi újdonság! A napjainkban játszódó kőkemény thriller kitalált szereplőkkel, de valós helyszínekre röpíti el az olvasókat. A könyv izgalmas utazás egy szövevényes összeesküvés kulisszái mögé. Oligarchák, miniszterelnökök, exlégiósok, Londonban élő magyar modellek és párizsi kémek a főszereplői a Teherántól Budapesten át egészen a francia fővárosig ívelő történetnek. Magyarország titkai egy bennfentes szemével! Élvezd ki és értsd meg, de aztán éld is túl!
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b240365
Márczy Lajosnak betelt a pohár. Elhatározza, hogy beleveti magát az élet sűrűjébe, és beáll piaci kofának Joli mellé, aki tanítómestere lesz. Lali, aki íróféle, eleinte nehezen találja a fogást a csendes húsokon és a hangos vevőkön, de Jolival gyorsan összeszoknak, és a csarnok tarka népének „életszagú világa” lassan feltárul a botcsinálta kofa előtt, ahogy éjjel feltárulnak a női idomok is; combok és mellek, fogni- és harapnivaló húsok, és Lali már maga sem tudja, hogy a húst keresi a nőben, vagy a nőt a húsban. Gerlóczy Márton legújabb regénye valódi megújulás. Pest mutatkozik be általa, ez a nyüzsgő piac, ahol éjjel-nappal vevők és eladók vagyunk, de legtöbbször mi vagyunk a termék; testünk és lelkünk, amit áruba bocsátunk, néha akciósan, néha felértékelve, szép csomagolásban vagy éppen nyersen és füstösen, ki-ki vérmérséklete szerint. Buzsicsné Szabó Eszter könyvtáros ajánlásával.
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b170254
Idilli boldogságban, részben vidéken eltöltött gyermekkora után a 21 éves szerző megvívta kilátástalannak tűnő harcát a hagyományos és „liberális” oktatási intézményekkel, édes- és nevelőapáival, a betonsivatagos, fővárosi környezettel, egyszóval: a nagy, büdös élettel. Erről számol be ellenállhatatlan sodrással és kíméletlen humorral az érettségiig el se jutott „rossz tanuló”, akitől megannyi „eminens” sokat tanulhatna.
Grecsó Krisztián: Isten hozott - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b254469
A Klein-napló egy titokzatos titkárnő irománya, mely arra emlékezik, ami majd csak ezután lesz. Mindenki mást olvas ki belőle, a falusiak többsége azonban úgy véli, hogy a saját haláluk időpontját jósolta meg benne – nem tudni, ki. Vagyis a Klein-napló egy halottaskönyv. Talán a múltban elkövetett, talán a jelenben és a jövőben megeső bűnökért, esetleg mindkettőért: ez a büntetés. A kétely, a bizonytalanság, a nézeteltérések és az irracionális események sora, melyeket a szöveg rájuk szabadít. Sáraságban életre kelnek az árnyékok, „felkötik magukat" a kutyák, aztán holtukban mégis életet kölykeznek. Gyermekek születnek steril apáktól, akiknek a múlt árnyai adnak útmutatást. Fiatal lányok őszülnek meg csoportosan, egyik napról a másikra, és az emberek torka folyton száraz, szomjuk csillapíthatatlan. Gallér Gergely gimnazista, a fantasztikus Klein Ede Egylet vezetője, megszállottan kutatja a közös múlt csodáit, a falu védőszentjeinek örökségét, egészen addig, míg végül teljesen magára marad. El kell hagynia gyermekkora helyszínét… hogy aztán visszatérjen kideríteni, mi történt, s miért. Felkutatja a csodákat és hogy ő kicsoda. A 2002-ben Bródy Sándor-díjat nyert, Pletykaanyu című könyv szerzőjének új regénye krimiszerűen örvénylik, A közelmúlt titkai megülik benne a jelent, átírják emlékeinket, eltávolítanak és közel hoznak, elfednek és megmutatnak. Az Isten hozott egy önmagát és közösségét elveszítő, aztán újra megtaláló tinédzser története. Vagyis mindannyiunké. Vele kalandozunk, örömünket, vágyainkat leljük meg benne, és józanító pillanataiban önmagunkra ébredünk.
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b249236
Grecsó Krisztián új regényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. A főszereplő – egy harmincas éveinek közepén járó férfi – aggódva figyeli magát, saját mozdulatait, testének minden változását. Barátnője elhagyja, ráadásul egy családi titok véletlen lelepleződése miatt rejtélyek hálójába gabalyodik. Miközben az összes talányt földeríti, és lassan megismeri családja viselt dolgait, magára ismer. A türelmetlen lánykérésekben, a titkos szerelmekben, a hosszú évek magányos várakozásaiban egyre inkább ő a főszereplő. Hiszen nem csak a mozdulatait, a haja színét, a testalkatát kapta a családtól, de ha jól figyel – a jövőjét is. Az addig széttartó életpályák a ma Budapestjén találkoznak. A Mellettem elférsz nem egyszerűen családok, generációk, szerelmek és vágyak regénye. Mert bár átutazunk vele a huszadik századon és a Kárpát-medencén, mégis, a könyv minden mondatával a mához, a mának szól.
Grecsó Krisztián: Pletykaanyu - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b146947
Az Isten hozott szerzője ezzel a novelláskötettel robbant be a kortárs magyar prózába. Életszaga, szemtelen éleslátása áttört bizonyos gátakat, és próbára tette Grecsó Krisztián szűkebb környezetének tűréshatárát. A Pletykaanyu olyan mélységekből hoz friss híreket, ahonnan ritkán kapunk valódi tudósítást. A kötet persze jóval több annál, mint amit a pletykasajtóból, televízióból megismerhettek, és elevensége, újszerűsége nem azon múlik, hogy magukra ismertek-e az olvasók az elbeszélések hús-vérfiguráiban vagy sem. A novellákat sokkal inkább valami autentikus tudás mozgatja; Grecsó nem kutat, nem kérdez, csak figyel. Mint aki bennszülöttből lett „etnográfussá”. Ízes humora, nyers ereje valóban minden pátosztól mentes, de hogy ez árulóvá teszi-e a szerzőt, döntse el Ön. Miközben szórakozik, ítélkezhet!
Háy János: Napra jutni - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b263567
a Holdon nem lakik senki és az ég is teljesen üres, mint a tévé Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. Vannak benne helyszínek, ovi, iskola, udvar, határ, földek, otthon, egy kerítés a posta előtt. Vannak benne tárgyak, ágy, asztal, tévé, járda. Vannak benne állatok, kacsák, libák, tyúkok, kakasok, disznók, két kutya, Matyi és Csöpi és más falusi házőrzők. Vannak benne emberek, szomszédok, tanárok és tanítónénik, osztálytársak, külföldi rokonok (csehszlovákok), apa barátai és más falusi lakosok. Vannak benne érzelmek (de még mennyi), álmok, vágyak és különböző valóságok. Minden épp ott van, ahol lennie kell, s amikor elindul a főszereplő, hogy bejárjon egy darabot ebből a tájból, megszületik egy történet. Harminchatszor indul útnak, és harminchat történet születik. Aztán a végén a többi főszereplő is elindul, hogy átjárja a maga hosszabbra nyúló életét. Ez a négy élet úgy veszi körül harminchat társát, ahogy a kerítés zárja az udvart a házhoz, ahogyan a góré fenyőlécei tartják össze a bedobált kukoricacsöveket. Hát ilyen ez a könyv, meg még másmilyen is, olyan, mint amikor a friss bukta szaga kicsúszik a félig nyitott konyhaablakon. Olyan, mint amikor az orrunkat követve megyünk vissza a múltba. Amikor az emlékek és az érzések úgy kapaszkodnak össze, ahogyan az anya szorítja magához a gyerekét.
Hidasi Judit: Április út - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b255169
Találkozhatsz tizenöt évesen életed szerelmével? És mi történik akkor, ha egy szörnyű tragédia folytán el kell válnotok egymástól? Ha újra látjátok egymást az életetek már nem lesz ugyanaz… A kilencvenes évek elején, a rendszerváltás kusza korszakában, egy kisvárosban találkozik először Kovács Vera és Csenger Bálint. Mohón és szenvedélyesen szeretnek egymásba, de az élet közbeszól. Tizenöt év múlva újra találkoznak, és egymás kezét fogva próbálják feldolgozni annak a régi nyárnak a tragédiáját. Helyszín immáron a nyüzsgő Budapest. Bálint időközben felelősségteljes, de magányos orvossá vált, Vera pedig pizza futárként dolgozik, mert úgy legalább békén hagyják, és nem faggatják a múltjáról, amivel nem tud szembenézni. Vera közel tíz éve szakította meg a kapcsolatot a szüleivel, amikor is felbukkan a húga, hogy meghívja az esküvőjére. Hősnőnk pedig újra kitárja az ajtaját és a szívét: gyógyulást keres. Nincs más lehetősége. Ezen az úton (talán neki a legmeglepőbb) de barátokra lel: itt van a szomszéd rocker fazon, aki bár egyetemet végzett, mégis kertészként dolgozik, mert így marad ideje a zenélésre; a pizzériában dolgozó bolgár szakács, aki újra megtanítja Verát az élet szeretetére és a főzés örömére; a kicsit hisztis, de gyönyörű színésznő, aki a legjobb barát lesz, és aki megmutatja Verának, hogy nőnek lenni igenis jó. És természetesen Dr. Csenger Bálint, a gyerekkori szerelem, akivel talán újra egymásra találnak, miután minden a helyére kerül. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Horváth Péter: A képíró - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b259259
A selmecbányai domonkos kolostor idős apátjának hívására Dürer messzi műhelyéből megérkezik Mester Sebastian, hogy megfesse az újjáépített Katalin templom oltárképeit. Mi legyen a képeken, a kívánt jelenetek miként ábrázoltassanak? A világot járt festő egyszerre próbál a – városban dúló hatalmi harcok miatt korántsem egyértelmű – kívánalmaknak és saját démonainak megfelelni. Mi a fontosabb: az örök lázadás, vagy a múlt megharcolt értékeinek átörökítése? Saját boldogulásunk, vagy a közösség (a kolostor, a város, az ország, Isten) szolgálata? Szépség és igazság, becsület és hűség. Kinek mit jelentenek e szavak?
Jankovics Marcell: Lékiratok - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b264334
Nem, nem elírás, Jankovics Marcell tudatosan választotta a kellemesen lágy hangzású emlékiratok szó helyett a Lékiratokat könyve címéül. Ezzel utal arra, hogy saját és családja múltja „többé-kevésbé nem kedves” számára, még ha alapvetően derűs természetének köszönhetően „igyekszik kedélyesen szemlélni”. A regényes életrajz J. M. élete első 19 évére terjed ki, ám a valós történelmi háttér, amit felrajzol, majd egy fél évezred: felvázolja egész családjának történetét is, visszamenvén az időben az egykori horvát, székely, örmény, lengyel ősökig.
Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn (1. rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b257937
Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért, vagy egy érintésért. Az erődházban a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Az erdőt a biológiai katasztrófa áldozatai uralják, akik gyűlölik a szépséget és emberséget, az elveszett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát. Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik. Vajon megváltozhat az élete? Létezhet számára a szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom?
Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis (2. rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b268392
Pippa Kenn egész életében hús-vér embereket akart megismerni, és döbbenetes élmény számára a kolónia. Átkelt a Vörös erdőn, de vajon megérte, ha súlyos árat fizet érte? Új családja szeretete körbeveszi, de elég ez? Mya Mavis életét gyökeresen felforgatja Pippa és a két fiú, akik a sápadtak hordája elől menekültek. Mya ismeri az egyik idegent, ezt a különös, sárga szemű lányt, akiről már az érkezése előtt álmodott. Tudja, hogy a lány olyan események sorozatát indítja el, amelyek az utolsó emberi menedék bukásához vezetnek. Az összeomlást egyedül Mya akadályozhatja meg, ha megfejti az álmai rejtélyét, és időben figyelmezteti az embereket a veszélyre. A sápadt horda megérkezik, és elzárja a kolóniát a külvilágtól. Egyre több feszültség tör a felszínre. Amikor évtizedek óta először gyilkosság történik, az emberek ráébrednek, hogy nem attól kell igazán félniük, ami a falakon kívül vár rájuk.
Kepes András: Tövispuszta - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b252286
Kellő fantáziával a valóság is kitalálható. Kávéfoltos levelekből, megsárgult, tépett szélű dokumentumokból, elrongyolódott naplókból és felesleges tárgyak szagából próbálom összerakni ezt a történetet. Mindent én gyűjtöttem a behívóparancstól a kitelepítési határozatig és az egymásnak ellentmondó önéletrajzokig, a koronás ezüstkanáltól a tulipános ládáig, a chanuka gyertyatartótól a vásári Krisztus-képig és a felfújható Buddháig. Ahogy elnézem, jó mocskos kis történet lesz, tele vicsorral és könnyes röhögéssel, szerelemmel, gyilkossággal, barátsággal és árulással, fordulatokkal és közhelyekkel. Akár egy szappanopera. Vagy mint a történelmünk. De, azt gondoltam, valakinek el kell mesélnie, hátha az igazság helyett mondogatott és a valóság helyett megélt történetek összeillesztve valósággá válnak. A könyv egyik hőse én vagyok. Hogy melyik, azt egyelőre nem árulom el. Nagyjából mindegy is. Ne reménykedj, nem fogsz rájönni. Egyes szám harmadik személyben írok magamról, kellő távolságtartással és öngúnnyal, ahogy ilyen esetben elvárható, azontúl persze mély együttérzéssel és önámítással, helyenként önimádattal, ahogy magunkkal bánni szoktunk. Bognár Csilla könyvtáros ajánlásával.
Kondor Vilmos: A koronaőr második tévedése (2. rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266279
1919 áprilisának végén Budapesten az emberek már feladták a normális életnek még a látszatát is. A városban a tanácskormány tevékenységének köszönhetően eluralkodott a káosz, alig van ennivaló, a múltnál csak a jövő bizonytalanabb. Ez az egész felfordulás azonban nem különösebben érinti Wertheimer Miklós leszerelt főhadnagyot, aki a spanyolnáthából felgyógyulván aggasztó híreket hall a Szent Koronáról. Olyan híreket, amelyek félelemmel töltik el őt, akár az olasz tüzérségi sortűz a fronton. A Wertheimerekről mindenki tudja, hogy a Szent Korona adósai, ezért Miklós mindent megtesz, hogy a korona utolsó őrét meggyőzze: képes elhárítani a koronára és az országra leselkedő veszedelmet. Vakmerő tervének végrehajtásában testvérére, Lajos és barátai segítségét kéri. A két Wertheimer látja, hogy egyetlen esélyük az azonnali cselekvés, és akcióba lendülnek. Miklós feleségét és két kicsi fiát hátrahagyva indul el, nyakában a bolsevik rendőrséggel, hogy küzdve árulással, halálos veszéllyel, puccsistákkal és szervízre szoruló repülőgépekkel mentse meg a koronát, amelyet a jelek szerint mindenki magára hagyott – azokat leszámítva, akik a legszörnyűbb sorsot szánták neki. Céljuknál pedig csak módszereik ördögibbek.
Kondor Vilmos: A másik szárnysegéd (1. rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262050
Wertheimer Miklós hadnagy, Horthy kormányzó szárnysegéde alapvetően hétköznapi figura. Három dolog fontos a számára: az egyenruhája, a becsülete és a kocsija. Ám október 15-én egyszerre kerül veszélybe mindhárom: a kormányzó fiát az orra elől rabolják el, majd Magyarország, ha csak pár óra erejéig is, de kilép a háborúból, és a nyilas hatalomátvétel fenyegetése dermesztő valósággá válik. A katasztrófa elkerülhetetlen, ezért a kormányzó és legbelsőbb köre egyszerre két olyan feladattal is megbízza Wertheimer hadnagyot, amelyek egyenként is embert próbálóak: menekítsen ki az országból egy geológust, mielőtt Szálasi és veszett csatlósai elkapnák, és menekítse ki az országból a Szent Koronát. Azt a Szent Koronát, amely eddig soha nem hagyta még el Magyarország területét, azt a Szent Koronát, amely Wertheimer hadnagy számára sokkal többet jelent egy koronázási ékszernél. Pár óra elteltével egy fiatal lánnyal az oldalán hagyja maga mögött Pestet, hogy végrehajtsák a lehetetlen feladatot, miközben hungarista rendvédelmi szervek és náci kommandósok lihegnek a nyakukba. Nem telik el huszonnégy óra, és a szárnysegédnek már nem csak a becsülete, az egyenruhája vagy a kocsija miatt kell aggódnia: még a legártatlanabbnak látszó helyeken és a legbarátságosabb emberek között is csapdába kerül; egyik pillanatról a másikra űzött vaddá válik, hazája pedig ellenséges területté. A nyilasok és németek azonban kitartóak, nem adják fel, ahogyan Wertheimer Miklós sem adja fel. Soha. Még az élete árán sem.
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266481
„Lehet siránkozni, lehet szomorkodni, oly mindegy, a lényeg a kikerülhetetlen változás, és persze az alkalmazkodás. Az ember a legalkalmazkodóbb állat… az idő lényege éppen a változás. És nem tudhatod, melyikből melyikbe lépsz bele, persze kétszer ugyanabba sohasem, ez nem is kérdés, ellenben eldönthetetlen, hogy a múlt felől törekszel a jelenen át a jövő felé, avagy a jövőből csurogsz reménytelenül a jelenen át a múltba." „Figyelj, elmesélek neked egy életet" – Magyar Sándor a kisunokájának, a családban immár az ötödik Magyar Sándornak meséli el saját életének és felmenőinek történetét. De nem is egy életet, hanem mindazokat a sorsváltozatokat, amelyek a huszadik századi Magyarországon oly jellemző életutak lehettek. Így aztán az egyik történetben a nagyapa édesapja nem tér vissza a munkaszolgálatból. Egy másik történet szerint úgy is lehetett volna, hogy a nagyapa édesapja fia születésére szerencsésen hazaérkezik az 1943-as doni áttörés előtt, hogy aztán a családjával Dániába menekülvén egy katonai vonatszerelvény vagonajtaja zúzza halálra. Vagy akár az is megeshetett volna, hogy a nagyapa családját, az Őrségben gazdálkodó Magyarékat 1950-ben kitelepítik a Hortobágyra. A Szívlekvár meséjében az is megtörténhetett volna, hogy a nagyapa felesége halála után megismerkedik egy Budapesten élő orosz származású özvegyasszonnyal, aki ugyancsak elmesél egy életet valakiről, aki túlélvén a háborút, magyar tolmács lett. Hogy végül az emberi sorsok miképpen fonódnak egymásba, mire lehet megoldás egy tyúk, mire jó a szívlekvár, s miként gyógyíthatnak a történetek – kiderül Kőrösi Zoltán országhatárokon és évszázadokon átívelő lebilincselő történelmi családregényéből. kevesebb
Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=Az%20ellen%E1ll%E1s%20melank%F3li%E1ja
Krasznahorkai László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek – minél inkább távolodunk megírásuk idejétől, annál ismerősebbnek tűnnek, mígnem hétköznapjainkban megelevenedő realitásként ismerünk rájuk. A regénybeli történet ezúttal is egy olyan végpontról indul, amikor megszokott kérdéseink és válaszaink, a létezésre vonatkozó fogalmi készletünk hirtelen csődöt mond. A megváltatlanság apokaliptikus távlatot kap, de az ítéletet a szereplők mérik magukra. Német, osztrák és svájci kritikusok 1993-ban a legjobb külföldi regénynek járó díjat adományozták a szerzőnek, és a regény alapján készítette Tarr Béla nagy sikerű Werckmeister-harmóniák című filmjét.
Krasznahorkai László: Sátántangó - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b774
"…. a regény tere újra egy világ, és… ez a világ – alakjai által – dúsan tagolt, rétegzett, hierarchizált, a mindennapi cselekvésköröktől az álmokig és fantamagóriákig, az egyetemes világrendtől az élet egyszerű újratermelésén és a társadalmi helyen keresztül az emberi méltóság és méltatlanság etoszáig. … A Sátántangó korszakalkotó mű." Radnóti Sándor
Kukorelly Endre: Ezer és 3 avagy A nőkben rejlő szív - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b240455
Kukorelly Endre új regénye a nagysikerű TündérVölgy folytatása, ugyanakkor botránykönyv. Botrány abban az értelemben, hogy a magyar irodalomban még nem írtak ilyen nyílt őszinteséggel a nőkről, a testiségről és a házasság hiábavalóságáról. A regény az Anna Karenina című Tolsztoj-mű radikális újraírása.
Leiner Laura : A Szent Johanna gimi 1. köt. A kezdet - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b245188.2
Egy sorozat a való életről Egy sorozat, amely itt és most játszódik Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások A történet rólad is szól! Szörényiné Kis-Gergely Lilla könyvtáros ajánlásával.
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. köt. Együtt - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b246317
Kilencedik második félévében az iskolai élet ezerrel pezseg: farsangi bál, Valentin-hét, Valentin-napi bál, tavaszköszöntő buli, osztálykirándulás és még sok minden más… Az osztályközösség eközben egyre jobban összekovácsolódik. Reni érdeklődése Cortez iránt szerelemmé változik; vágyakozás, reménykedés, féltékenység, csalódás, aztán ismét reménykedés között őrlődik, mert a fiú viselkedése egyáltalán nem egyértelmű… Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. köt. Egyedül - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b237946.2
Reni alig várja, hogy a nyári szünet után viszontláthassa osztálytársait, és persze főleg Cortezt… Tizedik első félévében azonban egyre több problémával kell megküzdenie: Arnold külön utakon jár, Virág szerelmes lesz (és ezúttal nem egy tinibálványba), Kinga újabb és újabb mániákkal áll elő, na és Cortez… Mindeközben továbbra is pörög az élet a Szent Johannában: új kihívások, új események és új balhék követik egymást… Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. köt. Barátok - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b250324
Reni és Virág ismét nagyon jó barátok a nagy konfliktus után. Virág nemcsak Doriánnal szakított, hanem emós külsejével is: mostantól vidám cuccokban jár, és még a szemüvegét is hajlandó hordani. Reni igyekszik kihasználni minden percet, amit Arnolddal tölthet, ám Cortez ezt egyáltalán nem nézi jó szemmel, ezért a két fiú között egyre nő a feszültség… Mindezek mellett fontos szerepet kap még a második félévben egy mangakiállítás, Ricsi új robogója, Cortez nagymamája, egy éjszaka a Balaton-parton és az iskolai könyvtár… Az osztály továbbra is a „legbalhésabb” társaság az iskolában, és a tanulásban sem jeleskednek. A sok panasz miatt még a nyár eleji párizsi csereutazás is veszélybe kerül. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. köt. Remény - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b252299
Új tanév, új osztálytárs, új konfliktusok, új és régi barátságok, új és régi szerelmek… A 11/B-ben továbbra is „zajlik az élet”, miközben többek között az is kiderül, hogy mi történt a párizsi csereutazáson, hogy kicsoda Jérome és Benoit, és vajon ki lopja Dave személyiségét, hogy miért veszélyes a Gomba, hogy Zsák kibe lesz szerelmes és Cortez miért törli ki az összes ismerősét a Facebookon… Na és persze, hogy Reni kitől kapta a nyakláncot meg a gyűrűt… Reninek is újabb kihívásokkal kell szembenéznie, de úgy tűnik, egyre jobban felnő hozzájuk… Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. köt. Ketten - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b245922
December 20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik. De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a váratlanul jött boldogság? És Reninek sikerül-e nemcsak megszerezni, de meg is tartani Cortezt? Mi mindennel kell megküzdenie a saját félelmein, gátlásain kívül? Hisz Cortez a suli legmenőbb sráca, mindenki rajong érte, Reni viszont, legalábbis a saját megítélése és persze Kinga szerint, a „nyomik” táborát erősíti… A 11. osztály 2. féléve is tele van izgalmakkal, akárcsak a korábbiak: Dave például élete eddigi legnagyobb próbatételén megy keresztül, Kinga még önmagát is felülmúlja egy diszkóban, Corteznek iskolapszichológushoz kell járnia, Viki „kiborítja a bilit”, Reninek pedig váratlan vendég érkezik a születésnapjára… Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. köt. Útvesztő - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b257020
Szeptember 1-jén Reniék immár irigyelt végzősökként lépnek be a suli épületébe, de vajon tényleg irigylésre méltó a helyzetük? Egy biztos: a legzsúfoltabb, legeseménydúsabb évnek néznek elébe, amelynek már az első fele is tele lesz óriási élményekkel (szalagavató, nagy végzős bulizások, utolsó közös szilveszter), ugyanakkor komoly buktatókkal (érettségi tárgyak kiválasztása, a felkészülés megkezdése és a nagy kérdés: a továbbtanulás). Ám a 12/b., mint tudjuk, nem átlagos társaság: ők mindent megtesznek azért, hogy az utolsó évük valóban felejthetetlenné váljon, nemcsak önmaguk, de a Szent Johanna gimi összes tanára és diákja számára is… Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. köt. Örökké - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258638
„Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről.” Leiner Laura
Lőrincz L. László: A kicsik - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b134725
Egon Jarvis vadászni indul a Pireneusokban, végül rá vadásznak; Kelly Winter csak egy szerelmes, holdas éjszakára vágyik, ehelyett az örök éjszaka hull rá; néhány barát vidám tréfára készül, majd nyomtalanul eltűnik. Mexikóban, Teotihuacánban meggyilkolnak egy régészt. A tragédiák mögött felsejlik a titokzatos kicsik alakja. Az izgalmas regény arra keresi a választ, vajon éltek‑e már az ember megjelenése előtt értelmes lények a Földön? Folytatásai: A kicsik nyomában, A tizenhárom kristálykoponya. Kálóczi-Bognár Ágnes könyvtáros ajánlásával.
Lőrincz L. László: A kicsik nyomában - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=a166132
Eusebio Escobar meghökkentő felfedezést tesz a Harcosok Temploma alatt, a jaguáremberek megölik Fabiót, Kevin Wallis képtelen megszabadulni a kristálykoponyától, vörös szemek világítanak a bokrok alján, Surhoff nem hajlandó kukacokat enni, Wauni professzor viszont mérgező bogyókat nyel le, majd felvágja a döglött szamár gyomrát. És ismét felbukkannak a kicsik, az ember megjelenése és a nagy pusztulás előtti értelmes lények leszármazottai. Előzménye: A kicsik. Folytatása: A tizenhárom kristálykoponya.
Lőrincz L. László: A tizenhárom kristálykoponya - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=a201193
Hernán, a bolond, beszélő tehénnel találkozik a kukoricásban, a Grófnő kastélyában tombolni kezd egy kísértet, Lennon megtalálja a koponyát a falban, a kis, szürke öregasszony fára mászik, hogy megölje a gyilkosokat, a professzor szerelmét elrabolják, a háttérben kitörni készül az Arenal vulkán, s mindenütt ott leselkednek a „kicsik”. A tizenhárom kristálykoponyának az Arenalhoz kell érnie, hogy megmentse a Földet a nagy katasztrófától. Előzményei: A kicsik, A kicsik nyomában.
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 1. - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258721
Kamasznak lenni nem könnyű. Először is ott vannak a felnőttek, akik azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak, és általában ki is mondják a véleményüket. Aztán az igazi ellenségek, a pattanások, amik a lehető legrosszabbkor tűnnek fel, hogy megnehezítsék az amúgy is bonyolult hétköznapokat. Na és akkor még nem beszéltünk a szerelemnek nevezett izéről, ami végképp érthetetlen és kiborító. A túlélésben sokat segít, ha az embernek vannak osztálytársai, ha elérhető a Facebook és van kivel chatelni a legégetőbb kérdésekről, illetve ha megfelelően élénk a fantázia – arra az esetre, ha feltétlenül ki kell találni, mondjuk egy kamu pasit cikis helyzetek megoldására. És sokszor jól jön egy ikertesó is. A „Hűvösvölgyi suli” tizennégy éves ikrei a kamaszkor útvesztőiben barangolnak, néha kéz a kézben, néha nem szólok hozzád hangulatban, olykor pedig egymást kirángatva a csávából. Mikor mire van szükség.
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 2. - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258714
Kamasznak, ráadásul szerelmes kamasznak lenni továbbra sem könnyű. Mert ugye ott vannak azok a bosszantó kérdések, mint például mikortól kezdve jelenthetjük ki, hogy akkor mi most járunk? Az első kézfogástól? Az első csóktól? És egyáltalán meg kell ezt beszélni vagy vannak egyértelmű jelei a „járásnak”? És mi van akkor, ha úgy tűnik, a másik már nem is akarja annyira a dolgot? A válaszok megtalálásában természetesen nélkülözhetetlen a Facebook, na és a legjobb barátnők – illetve egy olykor idegesítő, de alapvetően rajongásig szeretett ikertesó – véleménye, és néha bizony beavatkozása is… A Hűvösvölgyi suli ikrei betöltik a tizenötöt, és ezzel együtt a kamaszkor egy újabb lépcsőjéhez érkeznek: ezen a szinten már valódi szerelem és végtelenül összegubancolódott szálak várják őket, amiket néha nehezebb kibogozni, mint gondolnák.
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 3. - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b261022
Szerelmes kamaszként belevágni a nyárba… kell ennél több? Úgy tűnik, igen. Ugyanis számos tényező bezavarhat az idillbe: például egy gyanús telefoncsörgés, vagy egy még gyanúsabb fotó a Facebookon. Vagy egy félrepuszi. Vagy egy tévés tehetségkutató. Vagy egy váratlan külföldi kiküldetés. Kinek mi. Az események sodrásában és a „mi az igazán fontos” eldöntésében a biztos kapaszkodót még mindig a barátnők jelentik, na és persze az ikertesó, aki ha kell, falaz, ha kell, vigasztal, ha pedig úgy adódik, akár a szigorú biztonsági őrrel is szembeszáll. A HŰVÖSVÖLGYI SULI ikrei nem unatkoztak a nyáron. Miközben rájöttek, hogy a szerelem a „járás” fázisában is bonyolult dolog, olyasmikről is tapasztalatokat szereztek, mint például a showbiznisz, vagy az a fránya önbarnító.
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 4. - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b263220
Bár a kamaszsors eddig sem volt kifejezetten egyszerű, a tizenhatodik születésnap felé közeledve újabb megválaszolandó kérdések bukkannak fel. Olyanok, mint például: mi érdekli valójában a fiúkat? A szoknya hossza? A kivasalt haj? A tökéletes smink? Esetleg a humorérzék vagy az érett gondolkodás? Netán az a megmagyarázhatatlan „kisugárzás”? Akármelyik is, mindenesetre úgy tűnik, a lányok sincsenek irigylésre méltó helyzetben. Akkor sem, ha túl sok szép mosolyú fiú van a láthatáron, és akkor sem, ha nincs belőlük egy se. Jó lenne néha kikapcsolni azokat a nyughatatlan „pasi-csápokat”, kár, hogy lehetetlen… A Hűvösvölgyi suli ikrei persze továbbra is bízhatnak egymásban, így azt is megoldják, ha véletlenül két helyen kell lenniük egyszerre, egy időben.
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 5. - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b265782
Szép dolog a szerelem, különösen akkor, ha kölcsönös, és semmi sem zavar be a képbe. Úgy tűnik viszont, hogy a zavaró tényezők mindig lesben állnak. És ilyenkor nem marad más, mint levonni azt a következtetést, hogy a szívügyek tök bonyolultak! Meddig kell harcolni valamiért, ami már nem is annyira tuti? Kell-e szólni a legjobb barátnőnknek, ha a szívét megdobogtató fiúról nem épp kedvező dolgokat tudtunk meg? Hol van a határ rajongás és önmagunk feladása között? A Hűvösvölgyi suli ikrei visszavonhatatlanul elérkeztek a felnőtté válás ama bizonyos küszöbéhez, ahol már olyan komoly kérdésekkel találják szemben magukat, mint a közelgő továbbtanulás, az előítéletek veszélyes mivolta, vagy épp az érzelmek és a logika összeegyeztethetetlensége.
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 6. - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b268794.2
Két hónap nem túl hosszú idő, mégis elegendő lehet egy megfejthetetlen érzés kifejlődéséhez, egy régi barátság megingásához, vagy épp egy szilárdnak hitt kapcsolat szétrobbantásához. Na és persze mindezek mellett olyan életbevágóan fontos tanulságok elsajátítása is belefér, mint például hogy tél közepén simán kitörhet a tavasz, hogy tesiórán nélkülözhetetlen kellék a váltózokni, hogy a bőrfeszesítés alapos körültekintést igényel, csakúgy, mint teaivásban fogadni, vagy hogy – bár ez igen meglepő – a legrettegettebb tanár is emberből van. A HŰVÖSVÖLGYI SULI immár tizenhét éves ikrei gőzerővel haladnak az énekesi, illetve írói pálya felé vezető rögös úton, melyet titkok, félreértések, szerelmi háromszögek, valamint felelősségteljes döntések öveznek.
Miklya Anna: Eső - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b255615
Miklya Anna harmadik regényének főhőse héthónapos terhes, amikor egy Békés megyei kisvárosban élő anyja megkéri, hogy mérje fel a helyi önkormányzat alapítványának kezelésében lévő műemlék majorok állapotát. Az épületeket ugyanis megrongálták a hónapok óta tartó esőzések. A főhős él az alkalommal, hogy visszatérhet a helyre, ahol gyermekkorát töltötte, és Budapest helyett ebben a csöndes és békés kisvárosban hordhatja ki és szülheti meg gyermekét. A békés kisvárosról azonban kiderül, hogy életét rejtett hatalmi és anyagi érdekek irányítják, és a műemlékek ügye kibogozhatatlanul régesrégi rokoni sérelmekkel és családi konfliktusokkal szövődik össze.
Nagy Bandó András: Sosemvolt Toscana - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b220180
A regény főhőse Halász Bódog, ismert író. A történet ez év, tehát 2006. április 13-án kezdődik (kezdődött el), amikor Halász megtudja, hogy előrehaladott hasnyálmirigy rákja van. Professzor barátja közli vele, hogy mindössze három hónapja van hátra, a rák e formája gyógyíthatatlan. A bajt tetézi, hogy Halász lánya, Dóra ekkor már terhessége hatodik hónapjában van, és rendkívül veszélyeztetett terhes. Bódog nem fedi föl előtte a bajt, mert tudja, hogy mindenféle trauma végzetes lehet, akár a magzat életébe is kerülhet. Halász hospice nővér barátnője, Lídia segít megszülni az ötletet: erre a három hónapra Firenzébe, pontosabban Toscanába utazik, ahol az egyik könyvkiadó meghívásának eleget téve az ott tartózkodásért cserébe egy kisregényt kell megírnia, éppúgy, mint az Európa több más országából érkező íróknak. Halászt keményfából faragták: képes szembenézni a halállal, hisz 66 éves korára megedződött, és pontosan tudja, hogy egyszer neki is be kell lépnie abba a sorba, amelybe a családi és baráti köréből már többen beléptek. Egyébként is tanyasi, majd falusi emberként nevelkedett, ahol a halálra készülődés az élet velejárója volt. Ugyanakkor Halász, a későbbiek során megvallja Lídiának, hogy igenis fél a haláltól, és ha nem az unokája életéért aggódna, képes lenne az öngyilkosságra is. Halász visszavonul a lakásába, és Lídia segédletével onnan jár sugárkezelésre, és ott kapja meg a szükséges kemoterápiát is. Megkezdődik a versenyfutás élet és halál között. Halász, bár soha nem járt Toscanában, a lakásából ír szebbnél szebb leveleket, e-maileket Firenzéről, Sienáról, a toszkán tájról és az etruszkokról, akikkel, mint tudományosan kimutatható, rokonságban van a magyar nyelv. Dóra, férjével, Zoltánnal egy tanyán él. A tanyát egykoron Halász szülei építették, Dóráék szerencséje, hogy fölfedezték az egykori Halász-tanya eladásáról szóló hirdetést. Az életük tehát a nagyszüleik egykori házában játszódik. A történet, főként Halász emlékezéseinek, múltidézéseinek köszönhetően 140 évre, 1866-ig nyúlik vissza, miközben a mostani történések épp akkor játszódnak, amikor az olvasó kezébe kerül a könyv, tehát idén április 13-tól július 17-ig, Halász haláláig, és az unokája megszületéséig. Ez különös varázst és hangulatot ad az egész regénynek, az olvasó benne él az időben. Egy egész családregény rajzolódik ki, úgy, hogy közben különlegesen szép részek mutatják be Halász egy-egy kapcsolatát, például egy válltól lefelé megbénult 28 éves nőt, Viktóriát, és a 84 éves Nándor és 82 éves Blanka sírig tartó szerelmi történetét, elmondhatatlanul szép életképekkel. A Sosemvolt Toscana az élet és a halál regénye, halandóságunk tükröztetője, egy főhős és sok mellékszereplő életén keresztül. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Nógrádi Gábor: Pete Pite - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b243957
Egy derűs májusi reggelen a tizenegy és fél éves Pete Péter lába beleütközött az ágy végébe, amikor ki akarta nyújtani. „Mi a manó? – nyögött fura, mély hangon. – Éjszaka rövidebb lett az ágyam? Biztosan álmodom.” De Pite nem álmodott. A takarója alól két hatalmas lábfej feszült a deszkának. Két csúnya, szőrös láb. Pete Péter, azaz Pite egyetlen éjszaka alatt felnőtté változott. Pontosan olyan lett, mint az édesapja. És a csodáknak itt még nincs vége! Hiszen, ha Pite az apja testébe költözött, akkor mi történt az édesapával, dr. Pete Ádámmal
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b257660
A 19. század második felében és az azt követő századfordulón nagy tömegek keltek útra Magyarországról Észak-Amerikába. Zömük kevésföldű parasztember vagy nincstelen zsellér volt, de akadtak köztük szép számmal jobb módúak is, akik további gyarapodásukat remélték a kivándorlástól. Eredetileg csak annyi időt szándékoztak az Új Világban tölteni, amennyi ahhoz kellett, hogy némi pénzt gyűjtsenek, és hazatérvén földet vehessenek, házat, istállót építtethessenek, kit milyen cél vezérelt. Csak hát odaát többnyire minden másként alakult, mint tervezték. Különös, de ez a nagy, emberi dráma jóformán visszhangtalan maradt a magyar irodalomban, és máig nincs méltó feldolgozása. Ezen a helyzeten igyekszik változtatni Oravecz Imre regénye, ezt a szinte eposzi méretű küzdelmet ábrázolja, amelyet ezeknek a férfiaknak és nőknek, fiataloknak és öregeknek, felnőtteknek és gyerekeknek az exodus, az óhazából való távozás és az új hazában való megmaradás jelentett. A regény az Ondrok gödrében megismert Árvai-család történetét mondja tovább.
Oravecz Imre: Ondrok gödre - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b229690
Az Árvai család útját elindító hatalmas regény a már jól ismert oraveczi világban, Szajlán játszódik. Férfiak és nők, születés és halál, a kivándorlás felé vezető út szenvtelen, leíró stílusú, mégis megrázó erejű elbeszélésben. „Parasztnak születni kell, azt tartották a régiek. Légvétele első pillanatától kezdve látnia, hallania, tapintania, szagolnia kell, ami rá vár. Ez olyan mesterség volt, amelyet nem lehetett másképp megtanulni. Nem véletlen, hogy nem tanították sehol, nem volt iskolája, de még ilyen tantárgy sem. Mezőgazdasági ismeretek léteztek, leendő gazdatiszteknek elsajátításra, de az más volt. És az is önmagáért beszélt, hogy senki nem akart paraszt lenni. Sokszor még a paraszt, a paraszt gyereke sem. Még kevésbé az úré, az iparosé, a munkásé. A lenézettség is oka volt, de ez is. Ha azonban valaki kívülálló mégis rákényszerült, hogy a földet túrja, ha úgy hozta a sors, az élet, sosem lett igazán az. Látni lehetett rajta, hogy végzője idegen, hogy nem áll rá a keze, hogy felnőtt vagy majdnem felnőtt volt már, mikor megmutatták neki, mit hogyan, hogy nagyol, nem figyel a részletekre, nincs áttekintése, nem látja az összefüggéseket, hogy nem úgy tudatos, hogy egyúttal ösztönös is, hogy nincs a vérében.” Folytatása: Kaliforniai fürj.
Pallavicini Zita: Egy őrült őrgrófnő naplója - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b252339
Hogy ki Pallavicini Zita, a cseh, a német, az osztrák és a magyar társasági lapok és média sokáig kedvelt figurája? Naplójában az „őrült grófnő” ugyanazzal a szenvedéllyel és provokatív őszinteséggel néz szembe az arisztokrata lét bonyodalmaival, családja történelmével, szerelmei és önmaga gyarlóságaival, amilyennel az életét is éli. Benne olyan vonzó és nagyszabású figurákkal, mint a tragikus sorsú édesanya, a gyönyörű, excentrikus cseh grófnő, vagy a naivan tisztességes nagyapa, aki Pallaviciniről Pálinkásra magyarosított, hogy 1956 után kivégezzék. A tabló részeként felbukkan Andrássy Katinka, a „vörös grófnő”, s hősnőnk nagy szerelme, Karl Schwarzenberg herceg, a gazdag és befolyásos cseh politikus. Pallavicini Zita nem másokat, önmagát beszéli ki, a maga anorexiáját, a maga depresszióját, öngyilkossági kísérletét. Mert miközben látszólag minden adott az idilli lányregényhez: nagyvilági kozmopolita közeg, nyaralás Barbadoson, vacsora Valentinónál, a valóság az a magány, a folyamatos megcsalatás, nemritkán pedig a napi nélkülözés. S hiába az impozáns kapcsolatok sora, a valódi érzelmekre vágyó, mert azokat igazából soha meg nem kapó Pallavicini Zita életének végül is két gyönyörű gyermeke ad valódi értelmet. Buzsicsné Szabó Eszter könyvtáros ajánlásával.
Palotás Petra: Túl az óperencián - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b255920
Keményffy Katát egy forró augusztusi délutánon hideg zuhanyként éri a hír, hogy szerelme Gergő mégsem vele képzeli el a jövőt. Az amúgy is vendéghiánnyal küszködő kozmetikus lány csalódottságában kapva kap a lehetőségen, hogy másfél évre elszegődjön egy óceánjáró hajóra. Már az első napon kiderül számára, hogy a fedélzeten nem minden arany, ami fénylik, és a hetek múlásával alaposan megismer egy sajátos kasztrendszerű világot, a maga törvényeivel. A nem ritkán nehéz vagy éppen bizarr pillanatokat átélő Kata a legnagyobb segítséget pilóta apja leveleitől kapja, amelyek 15 esztendővel korábban íródtak, egy leküzdhetetlen betegség utolsó hónapjaiban. A történet kapcsán bepillanthatunk Dél-kelet Ázsia titokzatos világába is, Bangkokba, ahova a hajó 3 hetente visszatér, vagy éppen Indiába, Madrasba, ahol Kata egy időre kényszerpihenőt tart. A könyvben újra és újra felbukkan egy külön szál, Zilah-val a 20 esztendős gyönyörű thai prostituálttal, akinek szép ázsiai vonásaiba nem véletlenül keverednek európai jegyek. A történet végére persze az is kiderül, hogy néha el kell menni ahhoz, hogy újra hazataláljunk. Szerelem, utazás, szex, számtalan esetlen baklövés, félreértés, meggondolatlanság, őszinte érzelmek, szülő-gyermek kapcsolatok, sírás, de leginkább kacagás várja az olvasót TÚL AZ ÓPERENCIÁN
Pataki Éva: Ami elveszett - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b246134
Megkésve, de még éppen időben felkutatott családtörténet: ösztönösen elhárított, mégis lázasan keresett múlt. A fordulatos történet egy évszázad fontos történelmi pillanatain, országokon, földrészeken vezeti át az olvasót, vissza-visszatérve a jelenbe. A szereplők elszánt, a családért ádázul küzdő, mégis gyöngéd nők – sebzettek és esendők. Az író csaknem elveszítette ezt a múltat. Lezárná magában, majd mégis inkább feltépi, megmutatja. Előveszi a családi emlékekkel teli dobozt. Belső utazásra hív, békeidők és vészkorszakok labirintusaiban elveszett és elveszejtett nemzedékek nyomába eredve. Meghitt, szomorú és megható humorral megírt regény.
Pataki Éva: ... és megint nagymama - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266479
Újabb kalandokra röppen a „régi" nagymama, újabb unokákkal. Persze, hiszen ő szinte nem is öregszik, nincs még fogytán a fiatalos lendülete; ráadásul egy vonzó, új férj oldalán bukkan föl. Az egyik vidám unokás kaland azonban elég siralmasan végződik: a nagymama kórházban köt ki. És az már csak természetes, hogy ekkor minden dolgot kissé átértékel. Pataki Éva második „nagymama-regénye" nem okoz csalódást: több generáció küzdelmes és szép együttéléséről beszél. A humora rezignált, az öniróniája maró, finom lélektani elemzései pontosak. Bölcs és szórakoztató. Dédszülőktől dédunokákig mindenkinek élmény!
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b256974
A szerzőnek immár harmadik regénye a Nőből is megárt a nagymama. A játékos cím mögött – a könnyed női kalandok és a káröröm-vicces nagymamai felsülések mellett – sokkal komolyabb lélektani elemzések sora is rejtőzik: egy valódi női fejlődésregény. Pataki Éva ezúttal a nagymamává válás ígéretes, de egyúttal rögös útján vezeti végig az olvasót. Öt év történéseit meséli el keresetlen őszinteséggel, csipkelődő humorral, ahogy már megszoktuk tőle. Előző regényeit (Még egy nő, Ami elveszett) a megkapóan személyes hangvétel és a finom önirónia tette sajátosan egyedivé; ezúttal még őszintébb, még fanyarabb a humor, még elevenebbek a hétköznapi mozzanatok. Ez a sokrétű könyv elsősorban azoknak íródott, akik maguk is megélték a női lét különböző stádiumait, akik kíváncsiak lányuk, anyjuk, nagyanyjuk, vagy épp unokájuk szempontjaira – és ilyenek a férfiolvasók között is jócskán előfordulnak. A szerző örök témája megmaradt: a nőről és a női szerepkör változásairól, múló és maradandó értékeiről, a generációk között vibráló feszültségekről és ezek ellenére mégis: az egymásra utaltságukról beszél. Egy humoros, egyúttal szomorkás nagymamakönyv kerekedik ki Pataki Éva tollából. A Nőé, aki sosem öregszik meg igazán: mert ő a csábító és dédelgető, a vajákos unokabűvölő, a kétbalkezesen is bölcs – az ÖRÖK Éva. A regény szórakoztatóan mesél az együtt élő nemzedékek kapcsolatainak nehezen kibogozható, de varázslatos szövedékéről.
Paulina Éva: Határtalan szerelem - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b251874
Andrea édesapját meggyilkolják. Nem sokkal ezután édesanyjával és annak barátjával Magyarországról Kanadába költözik, hogy ott kezdjenek új életet. Ám az anya új házassága nem sikerül, és a kis család hamarosan otthontalanul, komoly nélkülözések között találja magát. Andrea az egyetem mellett munkát vállal, de itt a keze súlyosan megsérül: a gyógykezelés és a tanulás is veszélybe kerül. Jake egy gazdag amerikai üzletember fia, akit a család a Yale-re küld, hogy valóra váltsa apja álmát: politikus legyen. Szülei nyomására épp eljegyezni készül egy befolyásos New York-i ügyvéd lányát, amikor megismeri Andreát és beleszeret. A szülők nem nézik jó szemmel a kapcsolatot, és mindenáron el akarják távolítani a lányt fiuk közeléből. A gyönyörű és okos lány, akinek vannak álmai és elvei, szembetalálja magát egy olyan világgal, ahol nem számítanak az álmok, a tehetség; ahol nem számít maga az ember sem; ahol a pénz dönt szerelmek és sorsok fölött.
Péterfy Gergely: Kitömött barbár - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b265746
1796-ban Kazinczy Ferenc hét éves börtönbüntetését tölti Csehországban, amikor Bécsben meghal barátja, Angelo Soliman. Holttestét császári parancsra kitömik és kiállítják a Természettudományi Múzeumban. Harminchat évvel később Török Sophie, Kazinczy özvegye elmegy a múzeumba, hogy szembenézzen a kitömött testtel. Péterfy Gergely új regénye, mely tíz év munkájának eredménye, mesterien komponált, megrázó és az olvasó érdeklődését mindvégig fenntartó mű.
Péterfy-Novák Éva: Egyasszony - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b265912
Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve. Pánczél Edit könyvtáros ajánlásával. Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak. Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar.
Rados Virág: Ádám asszonyai - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b265804
Ádám és Magda harmonikus házasságban élnek több mint húsz éve. Fiuk, Gábor már felnőtt. Egy napon Ádám életében feltűnik a fiatal Fruzsina. A férfi egyre közelebb kerül ifjú kolléganőjéhez, akivel végül egymásba szeretnek. Ádámot marasztalja a Magda nyújtotta biztonság, a közösen átélt évek, ugyanakkor vonzza az új, egész lényét felpezsdítő szenvedély. A három szereplő sodródni kezd. Vajon boldog lesz-e bármelyikük is? A történetben fontos szerepet játszik egy másik fiatal lány, aki húsz évvel később a naplójában tekint vissza az eseményekre. Ő Patrícia, Ádám és Fruzsina lánya. Féltestvérével, Gáborral óvatosan közeledni kezdenek egymáshoz. Sikerül-e egymással őszinte kapcsolatot kialakítaniuk? RADOS VIRÁG a tőle megszokott lélektani érzékenységgel, hősei érzéseit bemutatva szövi a történetet. Nem ítélkezik, hanem tükröt tart az olvasó elé: mit tennél, ha veled is megtörténne? „Fruzsina odament, és ágaskodva próbálta lehalászni a kötetet. – Várjon, majd én – ugrott mellé Ádám. Bár a lány sem volt éppen alacsony, a férfi jó fél fejjel magasabbnak bizonyult nála. Ádám orrát ismét megcsapta a samponillat, és még valamié. Ez a szag kicsit fanyar volt, de kellemes és vonzó. – Nem parfüm – gondolta a férfi. Hát akkor mi? Rájött, a lány bőrének illatát érzi. Ha még szorosabban egymás mellé állnának, akár… – Eh, miket fantáziálok én itt össze? – intette magát. – Még a végén megkergülök egy fiatal nőtől. Ahogy mindketten a könyv után nyújtózkodtak, a kezük összeért. Ádám zavarba jött. A lány halkan szabadkozott: – Bocsánat, Bollók úr. – Ugyan…- mondta a férfi, majd átnyújtotta a könyvet. – Parancsoljon. Remélem, tetszeni fog. Aztán számoljon be róla, talált-e benne valami hasznosat. Fruzsina biccentett, és a kötettel a kezében, némán távozott. Ádám elgondolkodva, sokáig állt a polc mellett, és csak bámult az ajtóra."
Rados Virág: Bántalmazó házasság - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b257565
Íme egy zenélődoboz, és benne a táncospár: már halljuk is a monoton muzsikát, amelynek dallamára lassan, szertartásosan, ugyanarra a koreográfiára perdülnek-fordulnak a táncosok. Amikor a dallam lejár, egy láthatatlan kéz újra felhúzza a dobozt a kulccsal, és a férfi és a nő végtelen tánca folytatódhat – a szabadulás reménye nélkül. Hiába van az arcukon mosoly, a lelkük, kiváltképpen a nőé, zilált; örökös közöttük a feszültség, és az áldozat sebei talán sohasem gyógyulnak be. Ismerős a helyzet? Nem véletlenül, hiszen gyakrabban fordul elő, mint gondolnánk, hogy társas kapcsolatainkban áldozattá válik az egyik fél, és helyzetéből nemhogy a kiutat nem találja, de sérült önbecsülése folytán azt sem érzékeli: ez nem természetes állapot. Rados Virág pszichológiai témájú regénye azt boncolgatja, hogy milyen mélységekig süllyedhet a férfi és nő közötti kapcsolat, s története lapjain kibomlanak a bántalmazás lélektanának súlyos titkai. A szép és intelligens, ám a szíve mélyén súlyos önbizalomhiánnyal küszködő Kárpáti Anna ügyetlenül csetlik-botlik a partnerkapcsolatok világában. Már-már feladja a társkeresést, amikor találkozik Ferkóval. Eleinte minden szép és jó, de egy napon robban a bomba. Ferkóról kiderül, hogy korántsem az a kedves, szeretetteljes férfi, akinek addig mutatta magát, hanem rideg, goromba, erőszakos ember. Szinte nap mint nap szóval és tettel, lelkileg és fizikailag bántalmazza Annát. Ő mégsem tud hátat fordítani neki, ellenkezőleg: egyre mélyebbre merül a kapcsolatba, remélve, hogy a férfi megváltozik a kedvéért. Van-e kiút ebből az ördögi körből? Mi minden történik Annával, amíg ráébred: saját testi és lelki épsége érdekében ki kell lépnie az életét megkeserítő, egészségtelen viszonyból? Vajon sikerül-e neki? Mi olvasóként végigkísérhetjük a „táncát”; tanúi lehetünk, ahogyan -az őt megillető támogatással- sikerül megtalálnia önmagát…
Réti László: Vérvonal - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262802
Március közepe – Magyarország a parlamenti választások lázában ég. A kormányfő egész stábja éjt nappallá téve az újraválasztás sikerén dolgozik. Ám a miniszterelnök rosszul áll, ha nem történik valami, biztosan veszíteni fog. Eközben egy budapesti bankfiókban megismétlődik a móri tragédia. A rabló válogatás nélkül agyonlő mindenkit. A terrorelhárítás jelen lévő tisztje azonban végez a gyilkossal. A budapesti rendőrség nyomozni kezd az ügyben. Lovassy Márk, a nagy tapasztalatú, ám kiégett nyomozótiszt kapja a feladatot, hogy felderítse, ki és miért ölt a bankban. A rendőrség korlátozott kapacitását azonban újabb és újabb halálesetek teszik próbára. Két halott az Uzsoki utcai kórházban, egy újabb az Árpád hídon. Majd a bűnüldözők között is aratni kezd a halál. Lovassy egyre reménytelenebbül igyekszik tenni a dolgát, miközben a kormánypárti és az ellenzéki jelölt stábja egyaránt nyomást gyakorol rá. Főnökei hol támogatják, hol akadályokat gördítenek elé. Aztán egyszer csak összeáll a kép, s váratlan fordulatok vezetnek a döbbenetes végkifejlet felé.
Schäffer Erzsébet: Egyszer volt - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b192511
„Szemérmetlenül privát gondolatok, amelyekre talán rímel egy-egy találkozás. Bizonytalan vagyok. A kéziratot odaadtam egy barátnőmnek, aki szigorú, s akinek adok a véleményére. Egy sajtcédulán ezt írta: 'Köszönöm a paksamétát. Tegnap este és ma hajnalban is ezt olvastam. Nagyon jó, hogy így együtt van ez a sok gondolat és érzés. Tragédiák és örömök, ismert és ismeretlen emberek életmeséi. Kell, hogy az ember egy kicsit kilépjen önmaga intrikái és mosolyai mögül és rácsodálkozzon egy másik földi halandóra. Őszintén tetszik. És tudd, ezt nem írhatta volna meg más, egyedül csak te. Benne vagy. És ez jó. Gitta' ” Schäffer Erzsébet újságíró, a Nők Lapja kivételes hangú szerzője. A lap hasábjain egyéni hangú műfajt teremtett, amely ötvözi a tárcaírás, a riport és a novella hagyományait. Interjúi különleges beszélgetések. Lázár Ervin írta róla: „Olyan erővel árad belőle a bizalom, hogy szabaddá teszi az embert. ” Ez a bizalom van jelen ebben a kötetben is. Mint előző két könyvét, ezt is úgy veheti kézbe az olvasó, hogy számíthat rá, lélektől lélekig tartó találkozásokban lesz része. A kiadó az ő kötetével indítja útjára a Nők Lapja Műhely könyvsorozatot.
Schäffer Erzsébet: Pókfonálon - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b243167
Egy leselkedő kislány, egy utazóvekker kalandja, egy nagybácsi, aki soha nem ül le, egy pipa és a hozzá tartozó nagyapa, hét szál dália vándorlása egy kiskertből – és mellettük az emberek. Akik arra vágynak, hogy megéljék a pillanatokat, s akkor majd övék lesz a pillanatok szövetéből szőtt végtelen takaró, az idő. Ami nem más, mint az életünk. Schäffer Erzsébet makacs következetességgel, az írásaiból ismert csendes erővel gyűjti és veti papírra történeteit, melyek most is a bizalomról szólnak, arról, hogy az élet társasjátékát a legsikeresebben nyitott lélekkel lehet játszani. Akkor is, ha nem dobunk mindig hatost.
Szabó Győző: Toxikoma. Tíz év drogvallomásai - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b255316
Nem akarod, hogy drogos legyen a fiad? Függő a lányod? Vagy te magad szeretnéd tudni, megéri-e tisztának maradni? Szabó Győző felkavaró őszinteséggel meséli el, mennyire kalandos az út a pokolba – visszafelé viszont annál gyötrelmesebb. Hány embert veszített el az ismert színész, mire megtalálta önmagát és az édes életet? Ezt a könyvet el fogod olvasni! W. Kovács Ágnes könyvtáros ajánlásával.
Tavi Kata: Ballépések (2. rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b267311
Szeptember van, és tanévnyitó, Lilla szorongva várja Krisztiánt. Nyár elején elcsattant egy csók, de utána hiába vár folytatásra. Krisztián körül teljes a káosz, a rockistennek kinéző fiú elutasító Lillával és másokkal, sőt, a kosarazásban sem leli örömét. Mi folyik a háttérben? Mit kavar a felbukkanó exbarátnő, Adrienn? Miért állít be Lilla bulijára és miért kezdenek verekedni a srácok? Lilla éli a tánctagozat mindennapjait, de az iskolai órák és fellépések mellett nyitva tartja a szemét. Rájön, hogy Márk és Krisztián ellenséges viszonya mögött apró, múltbeli titkok rejlenek, és szuperkém barátnőivel akcióba lendül, hogy megtudja, mi az igazság. Ám Lillát meg mások figyelik, akik félreértik a fiúkkal folytatott barátságát, és mocskos pletykákat terjesztenek. Vajon mit érez iránta Krisztián? És kit szeret Márk? Lilla keményen küzd, szenvedélyesen táncol, de néha elbukik. Lesz olyan fiú, aki erős karjával átöleli és az Élet nagy táncparkettjén igazi társa lesz?
Tavi Kata: Nyitótánc (1. rész) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262249
Lilla imád táncolni, épp ezért alig várja az új középiskolát és a tánccsoportot, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat. Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten. A szülők azt mondják, valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián? Mi zajlik a kosárcsapatban, miért vitáznak egymással a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva? Tényleg a tehetség számít? Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból elutasítás, szeretetből harc? Van-e megbocsátás egy lánycsapatban? Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol örömmel, hol bánatosan éli a középiskolások mindennapi, ám izgalmas életét.
Tóth Kriszta, D.: Jöttem, hadd lássalak - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b259549
Mindenkinek van egy „Hufnágel Pistije”. De vajon akkor járunk a legjobban, ha teljesülnek az álmaink? Borbálát a haláláig fogva tartja egy másik élet ígérete. A saját világából elvágyódik, de nem is sejti, hogy ha annak idején másképp dönt, semmi sem úgy alakult volna, ahogy azt életének utolsó percéig elképzeli… Bora – mert a Borbálát rendszeresen kikérte magának –, ez a bonyolult, ellentmondásos de ellenállhatatlan nő halálos ágyán, 45 évesen kénytelen szembenézni választásaival, vágyaival, kudarcaival, a megszerzett és elmulasztott lehetőségekkel. Miközben a betegség emészti testét, az elméje ép. Visszaemlékszik két nagy szerelmére: hetvenes évek Budapestjére tévedt angol grófra, és Mikire, a magyar főiskolásra, akinek kedvéért végül feladta a nagyvilági élet lehetőségét. 25 évvel, egy házassággal, két gyerekkel és egy keserves válással később nagybetegen Bora még mindig azon lamentál, hogy vajon mi lett volna, ha… ha mégis színésznő lesz és nem tanárnő, ha a fővárosból nem költözik vidékre, ha a másik férfihoz megy hozzá. Ha a másik életet választja. De vajon létezik „másik élet”? Életének utolsó napjaiban aztán Bora nagy döntést hoz. Arra kéri a lányát, hogy szervezzen meg neki egy utazást… mert bármi is történt a múltban, annak a férfinak a karjában akar meghalni, akit mindig is szeretett.
Tóth Ktriszta: Akvárium - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b259228
Ebben a regényben mindenki árva. A negyvenes évek végén örökbefogadott kislány, a nevelőszülei, a saját gyereke, a férje, az összes rokona és ismerőse: kivétel nélkül mindenki a szeretethiányt tekinti az elfogadott, az egyetlen megélhető állapotnak. Ezek az emberek egy lepusztult, málló vakolatú, főzelékszagú gangon tengetik küzdelmes életüket, karnyújtásnyira a nyomortól, fényévekre a normálisnak gondolt léttől. Mégis, az elfojtott érzelmek és indulatok olykor-olykor feltörnek, és ezek a kitörési pontok sorsfordító pillanatokat eredményeznek. Ez a nyomasztó és szűk, de egyben átlátszó világ maga az akvárium. Tóth Krisztina kiváló arányérzékkel keveri a naturalizmust, az iróniát és a fekete humort, „hétköznapi katarzissal" tisztítja meg múltunknak ezt a nehezen feldolgozható, a kollektív tudattalant erősen befolyásoló szakaszát.
Ugron Zsolna: Úrilányok Edrélyben - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b247993
Ugron Zsolna első regénye valóságos utazás báltermeken és mosókonyhákon, palotákon és romokon, szövevényes rokoni kapcsolatokon és egy sodró szerelmen át a pesti nyüzsgésből a Kárpátok lábához – majdnem az Üveghegyen túlra. Anna irigylésre méltó életet él Budapesten: tökéletes férfi, érdekes tévés munka, sok utazás, nagy társasági élet, ragaszkodó barátok. Ám egy nap különc bécsi nagynénje és egy megrázó találkozás rádöbbenti, hogy szép üvegburája alatt már alig kap levegőt. Útkeresése közben rátalál örökségére – és egy kis erdélyi faluban a mindent felülíró szerelemmel együtt önmagára is. Pillanatképek az erdélyi arisztokrácia elsüllyedt világából, és kései utódaik nem mindennapi hétköznapjaiból. Bognár Csilla könyvtáros ajánlásával.
Vámos Miklós: Apák könyve - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=Ap%E1k%20k%F6nyve
Az „Apák könyve” …családhistória is. Sok-sok apa vonul fel benne, ám nem mint Esterházynál „egynevűsítve”, hanem megannyi külön-külön történet külön-külön alakjaként. Tizenkét nemzedékről szól, tizenkét prizmán áttörve ugyannak a „nemzettségnek” (ugyanannak?) a históriája, a fejezetek sora mintegy háromszáz évnyi magyar történelmet, itteni sorsot, jelleget vesz elő s elő; az író fájlalja, hogy végződésével a könyv már nem az övé, holott ő maga is folytatódik, az élet is. Ami főleg izgatott: mitől regény itt a regény? Valóban a történelem írja e történetet, ez nagy hűség, s ennek áldoz-ajándékoz a nyelvezet is. S valóban elkapható a szál, a sodrata-jellege, és ekkor innen várjuk a fordulatokat. Nem a főszereplők „aktívumából”. Késélen alakítják s szenvedik el ők a dolgokat. Persze, történeti hitele van csaknem mindennek. De – az én mércém szerint – azért annyira jó regény ez, mert olyan, mintha kitalációs lenne. Persze, legyinthet valaki e mániámra: legyen a regény igenis minél inkább kitalációs hatású. Világos, hogy egy ilyen regényre elszánt írónak nagy büszkesége a historikus hitel. Ellenben megismétlem: a sikert az adja igazából, hogy a dolog, részleteiben is, jól van kitalálva. Nagyon nem akaródzna nekem Vámos regényét akár az apakönyvek sorába begyömöszölni, azaz helyét kisaccolni. A későbbi korok döntik el némely könyvek valódi jelentőségét, és Vámost népszerűségének tehertétele kétségkívül sokféleképp nyomja. Ha nem a magyarról lenne szó, akkor is így mondanám: nem igazán „normális” az erre-normás közfelfogás." (Tandori Dezső) Pánczél Edit könyvtáros ajánlásával.
Vámos Miklós: Zenga zének - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b34163
„E regény cselekménye 1955-ben és 1956-ban játszódik. Öcsi, a főhős, hatéves. Én is hatéves voltam akkor, de Öcsivel csak annyiban vagyok azonos, amennyiben mindenkivel, aki ama zűrös időszakban velem együtt volt nagycsoportos óvodás, majd első elemista. Hogy mi minden történt velünk ezen túl, azt itt most nem sorolom, remélem, benne van a könyvben. Úgy érzem, mindazt, amit e regény főszereplője nehezen képes fölfogni és földolgozni, azt az én nemzedékemnek máig sem sikerült teljesen megemésztenie: változatlanul küszködünk a kettős (hármas, négyes…) nevelés gondjaival, egyszerre hat ránk a vallás, a politika, a szerelem, a faji hovatartozás, a barátság, a családi kötöttségek minden gondja és öröme. Az első kiadás idején (1983-ban) egy-egy szövegrészt törölni kellett a kéziratból, művészeten kívüli szempontok kényszere alatt. A kimaradt bekezdések e kiadásba visszakerültek. De azt hiszem, emiatt nem érdemes megvenni. Nem politikai szenzáció: regény. Ajánlom mindazoknak, akikben felnőtt fejjel is él még a gyerek. Éljen soká.” Vámos Miklós. Musztács Krisztián könyvtáros ajánlásával.
Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: A Radnayak - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b261292
Egy nagy múltú erdélyi bárócsalád, a Radnayak küzdenek a huszadik század sorsfordító eseményei közepette a család – de genere Gyana – fennmaradásáért, és egyben a saját boldogulásukért, boldogságukért. Az első világháború és a trianoni békeszerződés okozta veszteségeik formálják sorsukat eltérő módon, miközben életük, érzéseik és mindennapjaik elszakíthatatlanul egymásba fonódnak. Két szenvedélyes testvér, Zoltán és Sándor életében ugyanaz a két különleges asszony – a finom úrinő, Lili és a székely cselédlány, Mari – játssza a főszerepet. A valódi szereposztással és a szereplők közti kapcsolattal azonban senki sincs egészen tisztában, legkevésbé az érintettek maguk. Vajon milyen sors várhat rájuk és utódaikra a két világháborúban, a békeévekben, 1956 őszén, és azután? Egy biztos csak: a Radnay családnak fenn kell maradnia, és meg kell őriznie értékeit, hagyományait és magyarságát.
Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: Krisztina bárónő - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b264140
1922-t írunk. Egy kislány naplót kap… Ez az utolsó ajándék, amit az édesapja adhat neki. Radnay Krisztina azonban ki sem nyitja a címeres könyvecskét, ahogy arra sem hajlandó, hogy szófogadó, illedelmes úri árvaként viselkedjék. Különös, kíváncsi fiatal nővé serdül Lexi kuzin szárnyai alatt, akiről annyi mindent suttognak a háta mögött. És ahogy Lexitől tanulta, nem hagyja, hogy eltérítsék a szándékaitól, bármilyen szokatlanok, vagy éppen botrányosak azok. Kisiklik nagybátyja, a gazember Méri kezei közül, szembeszegül az örökké dühöngő Zoltánnal, és fittyet hány a társasági konvenciókra. Örök lázadóként és kívülállókét éli a huszadik századot. Lehet-e egy Radnay lány színésznő? Élhet-e egy olyan férj mellett, akihez sem fizikai, sem érzelmi köze nincs, miközben a nagyvilág tárt karokkal várja?

Insert failed. Could not insert session data.